Létrehozva: 2018.08.28.

Gondok vannak az egészségével, műteni kell Benke Laci bácsit!

Az idõs sztárszakács nem akarja elhagyni magát, így nem tart a beavatkozástól: három napnál többet nem is akar bent maradni.

Napokon belül kórházba megy Benke Laci bácsi, akit prosztataproblémái miatt műtenek majd meg. 

A neves szakács nem retteg a beavatkozástól, hiszen még rengeteg terve van a jövőre nézve, jóllehet, a utóbbi időben több egészségi problémája is volt: 2017-ben került először kórházba fertőző vesegyulladással, majd a nyár közepén újabb veseproblémák léptek fel nála.

"Csalánba nem üt a ménkű, ahogy mondani szokták, de ennyi idősen már előjön ez is, az is. Sokat vagyok orvosok társaságában, ilyen-olyan ügyek miatt.

Szerdán például megműtenek. Sajnos, a prosztatám rendetlenkedik, mindenesetre nem aggódom.

Úgy állok a dologhoz, hogy ha nincs semmi bajom, a professzorok akkor is találnak valamit. Úgy tervezem, hogy bemegyek és kijövök. Ismernek, mint a rosszpénzt. Maximum három napot vagyok hajlandó a kórházakban tölteni, nem bírom tovább. Illetve nem akarom elvenni a helyet senki elől – mondta el a Blikknek az ismert szakácsmester, aki nem ismer lehetetlent.

"Annak idején volt, hogy begipszelt karral és lábbal főztem, kitartó alkatnak tartom magam.

Sokan elhagyják magukat ennyi idősen, kétségbeesnek, járókerettel kezdenek el közlekedni.

Én erre azt mondom: a sétapálca már nem divat. A szakmám az életem, főzök, amíg valaki kíváncsi rám. Ha néha nehéz az élet, akkor iszok egy pohár vodkát vagy whiskyt, és koccintok egyet rá" – tette hozzá Laci bácsi.

Az idős séf – a korát meghazudtolva – rengeteg gasztronómiai eseményen vesz részt, ezért bízik abban, hogy műtétje után hamar felépül majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”

LELKIZŐ

Megszakad a szív: Így néz ki a temetés után bő két héttel Tordy Géza sírja – fotó

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg