Létrehozva: 2018.03.05.

Nagybeteg barátjának üzent Törőcsik Mari

Az Oscar-díjas rendezõ tavaly év végén került kórházba, ahol egy súlyos agyi mûtéten kellett átesnie. Érte aggódik a színészlegenda.

 Jirí Menzel szeptemberben még ellátogatott Magyarországra, hogy részt vegyen a 100 éves a magyar filmgyár eseményen, majd novemberben kórházba került, ahol a hírek szerint súlyos, életmentő agyi műtéten esett át.

Törőcsik Marit évtizedes szoros barátság fűzi a művészhez, így lapunkon keresztül küldött üzenetet Menzelnek, akivel nemcsak többször dolgozott együtt pályája során, de testvéri szeretet is kialakult közöttük.

"Drága Jirí Menzel, itt a Törőcsik Mari! Én is éppen hogy visszahoztam magam a halálból, immár másodszor, de mi erősek vagyunk, és tudom, hogy ön is talpra áll. Szeretem és ölelem magát, ezt szívből, őszintén mondom.

Jó lenne még találkoznunk ebben az életben! Kívánom önnek, hogy boldog legyen!

- mondta munkatársunknak a kétszeres Kossuth ás Jászai Mari-díjas színésznő, akinek szavait SMS-ben tolmácsoltuk Jirí Menzel asszisztensének.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Hihetetlen dolog derült ki Kulcsár Edina és G.w.M kislányáról

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

hirtv.hu

Itt a magyarázat Magyar Péter minősíthetetlen viselkedésére + videó

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Erre a 3 csillagjegyre idén felejthetetlen nyaralás vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szerelme miatt komoly változás mellett döntött Kozso

LELKIZŐ

"Volt sírás" - Rubint Réka egy barátnőjét is megríkatta

LELKIZŐ

Sírva jelentette be Balázs Andi, így próbálják megmenteni Tompos Kátyát

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról