Létrehozva: 2016.11.30.

Családi titok: Kishúgán és sorstársain segít a királynő

A fiatal szépség számára igazi lehetõség, hogy õ lett a 2016-os Miss Universe Hungary gyõztese és nem pusztán a gyõzelemmel járó kiváltságok okán. Õ ugyanis valóban segíteni akar.

Bódizs Veronika kipihente magát a felkészülés és a verseny után, de  most, hogy kedden átvette nyereményeit, máris beleveti magát elsődleges céljai megvalósításába. Persze a legfontosabb most az, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan odategye magát a januári világversenyen, amelyre nem titkoltan győzni utazik. De először is jótékonykodni fog. Nyereménye egy részét máris felajánlotta a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének. A döntést kishúga miatt hozta meg.

"Abban korábban is biztos voltam, hogy a nyereményem egy részéből jótékonykodni szeretnék, és a napokban arra is jutott időm, hogy végiggondoljam, pontosan mit szeretnék tenni, milyen ügy mellé állnék szívesen. Találkoztam a kishúgommal, aki féltestvérem, és siketként él.

Kilenc éves és mindamellett, hogy születetten hátránnyal indul, rengeteg tehetség szorult belé.

Ezért döntöttem úgy, hogy neki és a sorstársainak szeretnék segíteni abban, hogy megmutathassák mindazt, ami bennük van”- árulta el a Miss Universe Hungary győztese, miután átvette számos nyereményét, köztük egy csodálatos gyémánt karkötőt, egymillió forintot, és egy autót, melyet egy éven át használhat.

origo.hu

Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott