Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.08.22.

Már biztos nem jön a baba, véglegesen szakított a magyar álompár!

Év elején még a gyermekvállalást fontolgatták, most örökre elváltak az útjaik.

Gyanúsan nagy volt a csend az utóbbi időben Dobrádi Ákos és Iszak Eszter között, mindez pedig nem véletlen, a Blikk információi szerint a sztárpár szakított. 

A TNT énekese és a csinos műsorvezető sokáig esküvőt és gyermeket terveztek közösen, néhány hete azonban belátták, kapcsolatuk teljesen kihűlt. Sőt, közös, budapesti albérletüket is felmondták és különköltöztek.

Igen, a hír igaz, már hetek óta nem alkotunk egy párt.

Vita és harag nélkül búcsúztunk el egymástól. Ami szép volt, szép volt, de mostanra elmúlt" - nyilatkozta a Blikknek Iszak Eszter.

A két híresség igazi álompárnak számított, akik között már 2011-ben érezhető volt a vonzalom, mégis, csak 2012-ben, egy olaszországi utazás alkalmával lobbant fel a szerelem.

2014-ben az eljegyzésre is sor került, az év elején emlegetett babaprojekt viszont már biztosan nem fog bekövetkezni, a lap információi szerint a szakítás végleges.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb