Létrehozva: 2016.07.29.

Öt házassága után már nem keresi a boldogságot a magyar sztár

Az operaénekesnõ úgy döntött, egyedül éli le élete hátralevõ részét.

Pitti Katalin öt kudarcba fulladt házasság után már egyáltalán nem vágyik társra.

Az operaénekesnő a Best magazinnak elmondta, egész életében társra és boldog családra vágyott, mert azt hitte, ezek nélkül ő csak félember. Végül rájött, ha ötszöri próbálkozásra sem sikerült, akkor ezután sem fog.

"Azt tapasztaltam, ha egy nőnek komoly hivatása van, aminek szívvel-lélekkel, hatalmas szenvedéllyel él, azt a férfiak nehezen tolerálják. Egy férfi ugyanis nem áll be egy nő mögé, fordítva persze elvárják ezt."

Három éve élek egyedül és elfogadtam, noha nem szűntem meg nőnek lenni. Nekem már csak Jézus Krisztus a társam.

"A hit ad erőt a mindennapokhoz, de hogy őszinte legyek, szeretek egyedül, csendben lenni. Ilyenkor szólnak hozzám az angyalok..." - nyilatkozta a Best magazinnak.

Elmondása szerint mindegyik szakításába belehalt egy kicsit.

Az egyik szerelme négy év után egy kurta SMS-ben szakított vele, így közölte Katalinnal, hogy beleszeretett egy brazil hegedűművészbe. A nehéz időszakon áldott állapotban levő lánya segítette át, jelenleg pedig tízéves unokája, Barnabás az egyetlen férfi az életében.

"Bár az autóbalesetem óta nem a régi a lábam, a kedvéért még focizom is vele, amikor együtt kirándulunk."

Az operaénekesnő élete párkapcsolat nélkül is elég eseménydús, unokája a mindene, akiért bármit megtenne.

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

mandiner.hu

Kicsoda „Peng mama”, Kína first ladyje?

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Teljes útzár az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, brutális tömegbaleset történt

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

Most érkezett: idegen életre utaló jeleket találtak a világűrben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott