Létrehozva: 2015.12.10.

Szellő István gyerekei összetörtek a gyásztól

Szomorú idõszakot élnek át az RTL Klub sztárhíradósának ikrei. Két évvel édesanyjuk tragikus halála után most szeretett dédpapájukat is elvesztették. Bár az elfoglalt Szellõ mindent megtesz, hogy enyhítse a gyerekek fájdalmát, a kicsiknek még így is nehéz lesz feldolgozniuk az újabb veszteséget.

Nehéz napokat élnek át a népszerű híradós, Szellő István gyerekei. Nem elég, hogy két éve elvesztették imádott édesanyjukat, most egy újabb csapás érte a családot.

Az RTL Klub sármos képernyősének volt párja 2013-ban, hosszan tartó, nagyon súlyos betegség után hunyt el. Szellő teljesen összetört gyerekeit a keresztszülők vették magukhoz. Õ ugyanis túl elfoglalt volt, a kicsinek pedig így nem kellett csonka családban nevelkedniük.

Most újabb súlyos veszteség érte őket. Szeretett dédapjuk ugyanis meghalt, még mielőtt az ikrek elkezdhették volna az iskolát. Pedig minden vágya az volt, hogy kis elsősként is láthassa dédunokáit.

"A papát tényleg csak szeretni lehetett." - kezdi szomorúan a Storynak Ica néni, a magára maradt dédmama. "Amikor gyengélkedett, mindig azzal biztatott, hogy ne idegeskedjek, mert addig úgysem megy el, amíg az ikrek iskolások nem lesznek. Csak hát ugye máshogy döntöttek odafent"

- sóhajtott a dédi, aki szerint sokáig tart majd, amíg a gyerekek feldolgozzák a papi elvesztését, hiszen anyjuk halálát is nagyon megszenvedték.

"Amikor elment az anyukájuk, azt mondtuk nekik, hogy édesanyátok felment a mennybe, és angyalként vigyáz majd rátok."

- idézte fel Ica néni a megrázó élményt.

Egykori párja elvesztése után Szellő István is teljesen összetört. Sokáig tartott, amíg újra őszintén tudott mosolyogni az RTL Klub kamerái előtt. Aztán megismerte Gubík Ágit, a szép színésznő pedig egy pillanat alatt levette őt a lábáról. Szellő azóta kiegyensúlyozott párkapcsolatban él új kedvesével, és pörgős élete ellenére mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb időt tölthessen együtt a gyerekeivel ebben a nehéz időszakban.

 

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

LELKIZŐ

Szívszaggató: Avicii halálának évfordulóján elhunyt az egykori szerelme

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria