Létrehozva: 2015.10.07.

Már ölt a szén-monoxid, de alkalmas riasztókészüléket alig kapni

Beindult a fûtési szezon és máris áldozatokat szed a szén-monoxid. Pedig a tragédiák zöme érzékelõ felszerelésével elkerülhetõ lenne.Alkalmas eszközt azonban alig kapni, a boltokban leginkább a tavaly már betiltott készülék hozzáférhetõ.

Alig indult el a fűtési szezon, a csendes gyilkos, a szén-monoxid máris áldozatokat szedett. És ez minden télen így van. Alig múlik el hét, hogy ne hallanánk újabb, és újabb szén-monoxid-mérgezéses esetről. 

Mindez azonban elkerülhető lenne, egy pár ezer forintos szén-monoxid-érzékelő felszerelésével, amely figyelmeztet, ha a határérték feletti a mérgező gáz szintje egy adott helységben. 

Vajon működnek is, vagy átverés?

De vajon honnan tudhatjuk, hogy tényleg működnek-e ezek a szerkentyűk? Mi a garancia arra, hogy riasztani fog a készülék, amikor kell? Alaphelyzetben elhisszük a gyártóknak, és a reklámoknak, hogy minden rendben lesz.

De itt jön a csavar a történetben, ugyanis sok esetben az érzékelők ellenére is történnek mérgezések. Erre figyeltek fel két éve a Víz, Gáz, Fűtéstechnika Szaklap (VGF) munkatársai, és saját pénzükön tesztelni kezdték az érzékelőket. Miután kiderült, hogy szinte egyik mérőkészülék sem működik, jelezték a problémát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, akik szintén tesztekbe kezdtek. Míg 2014-ben 20 vizsgált készülékből 19 nem bizonyult biztonságosnak, addig 2015 elején az ellenőrzések alkalmával már fele-fele volt az arány, vagyis nagyjából, minden második ment át csak a vizsgán.

A tavaly és idén ellenőrzött, összesen 42 különböző típusú készülék közül csak 12 felelt meg az előírásoknak.

A többi harminc ezek szerint nem működött, vagy más probléma volt vele. Lássuk be, ez az arány nem valami jó. (Az adatok forrása: nfh.hu)

A fogyasztóvédelem által kifogásolt berendezések nem jelentik azt, hogy a kereskedelemben kapható valamennyi termék kockázatos, ám a fogyasztók érdekében szükséges és indokolt a további készülékek gondos tesztelése.

Nézd meg mit veszel!

Honnan tudhatod, hogy a készülék biztonságos-e? A hatóság készített két listát a vizsgált készülékekről, névvel, fotóval, ahol beazonosíthatod a szén-monoxid-mérők típusát. Az egyik lista azokat a riasztókat tartalmazza, amelyek elbuktak a teszteken, a másik pedig a biztonságosnak ítélteket sorolja fel. Érdemes átböngészni ezeket, és megnézni, melyik listán szerepel az az eszköz, amelyet meg akarsz venni: 

Miért nem tiltják be a hibás riasztókat?

Bár Kara Ákos, a fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár korábban azt nyilatkozta, hogy a fogyasztók védelme érdekében a veszélyes termékek további forgalmazását a hatóság betiltotta, mi szúrópróba szerűen utánanéztünk pár negatív listás riasztónak. Ahogy vártuk, meg is találtuk a betiltott készülékek némelyikét számos internetes boltban, illetve apróhirdetési oldalakon is! (Ennek bárki utána járhat!) Ráadásul néha olyan szöveg kíséretében, hogy: A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal által bevizsgálva! Csak éppen az eredményt nem írták mögé! 

A forgalmazásokat akkor lehet véglegesen megtiltani, ha bírósági döntés jogerőre emelkedik és a fogyasztók is ekkor vihetik vissza az üzletekbe az NFH tesztjén elbukott szén-monoxid-érzékelőket.

"Az eljárás lassú, és körülményes – hogy több mint egy év alatt ne lehessen jogerős döntést hozni egy egyértelmű esetben, az Magyarországon nem szokatlan, de ha életvédelemről van szó, akkor tűrhetetlen! Van-e értelme a Fogyasztóvédelemnek, ha egy készülékről évekkel a vizsgálat megkezdése után derül ki, hogy halálos veszélyt hordoz?" - írja a vgfszaklap.hu az egyik felháborodott cikkében.

Óvakodj a gagyitól!

A legkockázatosabb, ha szén-monoxid-érzékelőt internetről, ráadásul apróhirdetési oldalakról vásárolsz. Egyrészt ezekhez nem biztos, hogy kapsz jótállást, illetve az se vedd készpénznek, hogy a megrendelt készülék működni is fog. A másik egyszerű trükk, amivel elkerülheted a gagyi szén-monoxid-érzékelőket: nézd meg az árát! Minél olcsóbb egy-egy ilyen készülék, annál biztosabb, hogy nem fog megfelelően működni! De persze ez sem mindig mérvadó, mint ahogy egy bajai nyugdíjas, pár hónapja történt esete is mutatja. (A kapcsolódó cikket itt találod!) Az olcsó készüléket, drágán szerelték be nála, ráadásul nem is működött. Szerencsére még mielőtt baj lett volna belőle, kiderült a dolog!

Akkor is gyanakodhatsz, ha a riasztón teljesen más márkanév olvasható, mint ami a dobozon fel van tűntetve. Könnyen lehet, hogy csak ócska, kínai utánzatba futottál bele. Mert ilyen is van!

Egy kétes eredetű érzékelő felszerelésére bízni a saját, vagy családtagjaink életét, a legnagyobb felelőtlenség!

 

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

mindmegette.hu

Jó hír a vásárlóknak: a Lidl testvérboltja is megjelenhet Magyarországon

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Kiderült, kinek a pénzére utaznak a kiberbűnözők - meglepő, de nem az idősekére!

MANI

Fontos határidő jár le: eddig van idő nyilatkozni!

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal