KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.05.22.

„Ez volt életem legszebb napja” – Valóra vált az agydaganattal küzdő 11 éves, autista kisfiú álma

Összefogott a közösség a beteg kisfiúért, hogy mosolyt csaljanak az arcára.

Egy mindössze 11 éves kisfiúnak a múlt héten kezdték meg az orvosok a sugárterápiás kezelését, miután negyedik stádiumú daganattal diagnosztizálták. Az orvosok kezdetben fejfájással és hallucinációkkal kezelték, csak később derült ki, hogy vírusos agydaganat okozza a tüneteket.

orvos, doktor, kórház, háziorvos, beteg, betegség, Pexels
Fotó: Pexels

Bailey Merritt hatalmas állatbarát és a legtöbb hétvégéjét azzal tölti, hogy segít az állatok gondozásában egy otthonához közeli farmon. Nemrég egy fiatal gazdákból álló csapat teljesítette az egyik kívánságát.

A farm a hónap elején egy kívánságnapot szervezett, ami során 415 fontot (kb. 188 ezer forintot) gyűjtöttek össze Bailey számára, hogy eljuthasson a párizsi Disneylandbe. A közösségi napon bárányokat és nyulakat lehetett simogatni és etetni a látogatóknak.

„Ez volt életem legszebb napja” – mesélte Bailey, akit kilencévesen autizmussal diagnosztizáltak.

„Bailey az én különleges gyermekem, akit azért hoztak erre a földre, hogy másokon segítsen. Soha nem felejted el, ha találkozol vele. Okos, nagyon aktív, állandóan úton van, mindig viccelődik. Ha egyszer találkozol vele, nyomot hagy a szívedben, mert gondoskodó és szeretetteljes. Nem cserélném el az életemet semmi másra” – árulta el Samantha a fiú anyukája, a kórházban tölti a hetet a sugárterápia idején.

A kezelés részeként Bailey folyamatos folyadékelvezető terápiában részesül, de édesanyja szerint a látását és a tapintását is részben elveszítette.

„Bailey jól kommunikál az állatokkal, de más gyerekekkel nem. Nem játszik, és nem foglalkozik olyan dolgokkal, mint a foci, de nagyon különleges gyerek. Az állatokat megnyugtatónak találja, eteti őket, amikor a farmra megy” – tette hozzá Samantha.

origo.hu

Rettegett az apjától a börtönből nemrég szabadult Auerlio kislánya - videó

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

metropol.hu

Stana Alexandra vele romantikázott a Balatonon

vg.hu

Nagy bejelentést tett a magyar mobilszolgáltató: még ezen a héten ingyenessé teszik a netet – de csak egy napra

ripost.hu

Tápai Szabinát otthonában érte baleset, hihetetlen dolog történt

vg.hu

Sebestyén Balázs, a hős: ő állította meg az M0-son forgalommal szemben száguldozó negyven tonnás kamiont

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. június 17-23.: Érezhető változások jönnek

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek lesz a legboldogabb az idei nyár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

A Covid-vakcinája miatt beperelte a Pfizert egy amerikai állam

KÜLFÖLD

Dánia atomháborúra készül: erre kérték a lakosságot

KÜLFÖLD

Kitört a botrány a temetésen: kinyílt a koporsó, meztelen volt benne az anya

KÜLFÖLD

"Lelket cseréltem egy földönkívülivel, amikor majdnem meghaltam"