KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.04.10.
Módosítva: 2024.04.10.

„Anyu a fürdőkádba szorult” – Hároméves lány mentette meg az anyukája életét

Az édesanya azóta képtelen bemenni a fürdőszobába.

Egy kisgyermek megmentette anyukája életét, miután epilepsziás rohamot kapott és beleesett a kádba. A hároméves Amelia azzal mentette meg a 33 éves Emma Evanst, hogy azt kiabálta: „Anyu a fürdőkádba szorult”.

Fotó: Pexels

Négy perccel később az 52 éves Alun figyelt fel gyermeke kiabálására, de addigra már Emma kék volt. Az aggódó Alun berohant a fürdőszobába, és úgy találta, hogy Emmának nincs pulzusa, és nem lélegzik, de hihetetlen módon sikerült újraindítania a szívét.

Öt nap kórházi lét után Emmát szigorú ágynyugalommal hazaküldték. Az anyuka pedig úgy véli, hogyha kislánya nem kér segítséget, akkor meghalt volna.

„A férjem visszahozott az életbe, de ha a lányom nem szólt volna semmit, vagy nem lett volna a szobában, akkor most nem lennék itt. Miközben a férjem mellkaskompressziót végzett, a kislányom a kis pálcájával a fejem fölött hadonászott, és azt mondta: 'ébredj fel, mami'. Azóta nem igazán tudok bemenni a fürdőszobába. Úgy érzem, hogy az esett bármelyik része másképp alakulhatott volna” - mesélte Emma.

Emma - akinél 22 évesen diagnosztizáltak epilepsziát - azt mondja, úgy véli, hogy rohamot kapott, majd az ajtónak, aztán pedig a kádba esett. Emiatt súlyos fejsérülést, orr- és fogtörést is szenvedett. Annak ellenére, hogy teljesen felépült, Emma azt mondja, hogy az élmény nagyon mélyen megrázta. Ennek fényében pedig a jövőben szeretné megtanítani Ameliát arra, hogy mit kell tenni roham esetén.

 

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt