Létrehozva: 2024.03.11.

Gyilkos kórral harcol a magyar édesanya, ám egyelőre nem ő áll nyerésre

A Kalocsai család élete egy pillanat alatt vált drámává, amikor megtudták, hogy az édesanya, Enikő rákos. A nő szembeszállt a gyilkos kórral, egy csatát már megnyert, ám még messze a háború vége.

A 36 éves Enikő két gyermeket nevelt férjével a felvidéki Feketenyéken. Az édesanya kálváriája 2022 nyarán kezdődött, amikor egy csomót érzett a mellében, amivel azonnal orvoshoz fordult. A vizsgálatok a lehető legrosszabbat derítették ki, a nő szervezetét gyilkos kór, daganat támadta meg. Kemoterápia után gyógyszeres kezelést kapott, aminek a végére 2023 októberében már azt közölték vele, hogy eltűnt a daganat a szervezetéből. Azonban az öröm nem tartott sokáig, mert kiderült, hogy áttétek keletkeztek a tüdejében. Az anyuka orvosa az úgynevezett Keytruda nevű terápiát javasolta neki, mely a tapasztalatok alapján a betegek nagyjából 70%-ánál hatásosnak bizonyul. Ám ezt nem fedezi az egészségbiztosítás és 4000 euróba (1.6 millió forint) kerül egy kezelés, az anyukának pedig legalább hetet ajánlott az orvosa. Enikő családja rájött, hogy képtelenek ennyi pénzt előteremteni, így végső elkeseredésükben a nyilvánossághoz fordultak, hogy segítséget kérjenek. 

A boldog Kalocsai család a gyilkos kór diagnózisa előtt  Fotó: Paraméter.sk

A család, illetve az édesanya története sokakat megérintett és megnyíltak a pénztárcák, így Enikő elkezdhette a kezeléseket, amelyekből hármat meg is kapott, azonban nem csak brutális mellékhatások jelentkeztek az anyukánál, de a vizsgálatok kimutatták, hogy nem reagál a szervezete a kezelésre, amit le is állítottak, illetve ennél is rosszabb híreket kapott. 

Tavaly novemberben megműtöttek, eltávolították a daganatokat a tüdőmről. A mostani eredmények alapján viszont újak keletkeztek, nemcsak a tüdőmön, de a mellemben és ezúttal a májamban egyaránt

 – mondta Enikő, akinek ezután az orvosa egy másik, a Sacituzumab govitecan nevű kezelést ajánlott, ami még drágább, adagonként 4500 euró (1.8 millió). A család ismét az emberekhez fordult, és az összefogás most sem maradt el, így márciusban el is kezdhette az újabb kezelést Enikő. 

"Végtelenül hálás vagyok minden jó szándékú embernek, akik mellettem állnak és támogatnak. Nélkülük nem tudom, hogyan oldanánk meg az anyagi vonzatát a betegségemnek. Szívből köszönöm mindenkinek"

 – fejezte ki háláját az anyuka.

 

origo.hu

L.L. Junior barátnője nem tud szabadulni attól, amit látott

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

magyarnemzet.hu

Real Madrid? Bayern München? Mbappé vallomása és sértett reakciója + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina