Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.01.13.

„Mondtam neki, hogy nagyon bután viselkedik... Aztán láttam, hogy megcsúszik és a halálba zuhan”

Az édesanya nem tudja megbocsátani a fia halálát.

A 16 éves stockporti Ben Leonard egy cserkész kiránduláson vett részt, amikor lezuhant az úgynevezett Great Orme szikláról, ami miatt olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy az életével fizetett érte.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Ben és két barátja, Christopher Gilbert és Alex Jamieson leszakadt a csoportjuktól, és a kiránduláson részt vevő három cserkészvezető egyike sem kísérte őket, amikor a tragikus baleset bekövetkezett.

Egy „kitaposott” gyalogösvényen indultak el, nem messze a fő ösvénytől, ahol a többi cserkész volt. Christopher szerint nem kaptak térképet vagy utasításokat azzal kapcsolatban, hogy melyik útvonalon menjenek, és nem figyelmeztették őket a sziklákra sem.

„Elindultunk visszafelé, és Ben azt mondta, hogy lát egy könnyebb utat lefelé. Úgy gondolta, hogy sokkal gyorsabban vissza tudna jutni az útra, ha ezen a másik úton menne” - mondta Christopher, aki megmondta Bennek, hogy nem akar a szikla széléhez közel menni, de a fiú csak makacskodott.

A tinédzser még látta, hogy Ben megpróbál átkelni egy nedves sziklafal peremén körülbelül 30-40 méterre tőlük. Pillanatokkal később Ben megcsúszott és 60 méter magasból leesett a szikláról.

Mondtam neki, hogy nagyon bután viselkedik... Aztán láttam, hogy megcsúszik és a halálba zuhan

- nyilatkozta kihallgatásán a barátját gyászoló tini. 

Mindez már öt és fél éve, hogy megtörtént és Ben halála kapcsán a napokban kapott először bocsánatkérést a családja. Jackie Leonard szerint ez nem elég, és undorítónak nevezte az eljárást, amivel fia balesetét vizsgálták – írja a Manchester Evening.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

A természet és a történelem csodája Horvátországban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát