KÜLFÖLD

Szerző WM

Létrehozva: 2023.12.01.

Hitetleneket akartak felgyújtani iszlamisták a német karácsonyi vásáron

Már konkrét terveik voltak az elfogott iszlamista tinédzsereknek.

A vállán hátizsákkal, éppen az iskolába tartott az a 15 éves német-afgán migrációs hátterű diák, akit szerdán fogtak el a német rendőrök. A gyanú szerint egy 16 éves társával egy leverkuseni karácsonyi vásáron készült súlyos terrortámadást elkövetni az általuk hitetlennek tartott emberek ellen. 

Fokozott biztonsági intézkedések vannak érvényben a német karácsonyi vásárokon. Fotó: Clemens Bilan

A nyomozók szerint a két fiatal az interneten már minden részletet kitalált a tervezett merénylettel kapcsolatban. A muszlim fiatalok úgy számoltak, hogy egy kisteherautó és sok benzin segítségével robbanást idéznek elő a vásáron, amiben akár több tucatnyian is életüket veszthetik. 

A gyanúsítottak annak külön örültek volna, ha többen élve égnek el. 

A két tinédzser között arról is megállapodás született, hogy a merénylet után azonnal elhagyják Németországot, Afganisztánba szöknek, ahol csatlakoznak az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A rendőrség házkutatást tartott a fiataloknál, amely során digitális adathordozókat foglaltak le - írja a wdr.de.

A 15 éves fiút előzetes letartóztatásba helyezték, ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor akár 10 év börtön is várhat rá a fiatalkorúak börtönében. Az egyik német lapnak sikerült megszólaltatni a lakása ajtaján keresztül a fiú édesanyját, aki tört némettel azt kiabálta, hogy nem terveztek semmilyen merényletet, egyszer csak jöttek a rendőrök...

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi