KÜLFÖLD

Szerző L.A.

Létrehozva: 2023.11.26.

Megszülte gyermekét, majd néhány hét múlva életét vesztette a 27 éves Bianca

Mindössze néhány héttel a születés után hunyt el.

Egy újdonsült anya meghalt kábítószer-túladagolásban, mindössze hat héttel gyermeke születése után.

gyász, gyertya
Fotó: Pexels

Bianca Jade Woodingot eszméletlenül találták meg barátja stocktoni otthonában. A 27 éves lány egy üveg whiskyt ivott két társával, mielőtt a csoport állítólag lefeküdt volna aludni. Másnap 11 óra körül arra ébredtek, hogy Bianca eszméletlenül fekszik a padlón. Megpróbálták újraéleszteni és mentőt hívtak, de már nem lehetett megmenteni.

Édesanyja, Maria és Bianca nővére a nő halála után tudták meg, hogy nehézségei voltak a kábítószerfüggőséggel. A Mirror szerint a nő munkanélküli volt ebben az időszakban. Részegen érkezett meg a barátai házába úgy, hogy már három hete alig aludt valamit. Azóta nem tudott aludni, hogy császármetszéssel világra segítették gyermekét.

A boncolás után kijelentették, hogy több gyógyszer toxicitása következtében halt meg a nő. A szervezetében nemcsak számos anyagot, de alkoholt is találtak. Az anya nagy adag kokaint használt a halála előtt. A fiatal nő kábítószer-túladagolásban halt meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó