KÜLFÖLD

Szerző B.

Létrehozva: 2023.11.27.

„Öt olyan szóval kérte meg a barátom a kezemet, hogy elbizonytalanodtam, hozzá akarok-e menni”

Senki sem ilyen eljegyzésről álmodik.

Egy nő teljesen elbizonytalanodott a jövőjét illetően, amikor a barátja végre megkérte a kezét. Három szót mondott, ami kétségbe vonta, hogy egyáltalán vele kell-e maradnia. Bár először azért sírta el magát, mert azt hitte, a férfi még nyolc év után sem fogja eljegyezni, de amikor megtette, csalódott volt.

eljegyzés
Senki sem olyan eljegyzésről álmodik, amit a nő átélt (Képünk illusztráció) Fotó: Pexels

A vőlegényemmel nyolc éve vagyunk együtt. Összességében nagyszerű, stabil kapcsolatunk van, de nem tudok túllépni az eljegyzés okozta csalódáson

– kezdte történetét Redditten a nő.

Nem kaptam szerelmi beszédet, vagy nagy gesztust, amikor megkérte a kezem, még csak nem is ereszkedett térdre. Nem mintha ez lenne a legfontosabb... Kempingezni voltunk, és az utolsó nap éreztem, hogy el fog jegyezni. De egész nap csak horgászni akart, ezért félrevonultam és több mint egy órán keresztül sírtam magamban, hogy mégsem történik meg

– mesélte.

Ám a horgászat után, sötétedéskor a férfi átnyújtott neki egy gyűrűs dobozt, és öt szót mondott:

Ez kell, hogy boldog legyél!

A nő teljesen megsemmisült a történtektől.

Össze fogunk házasodni augusztusban, de nem tudok túllépni ezen. Elsírom magam, ha a barátaim gyönyörű eljegyzést kapnak. Csalódott vagyok, hogy soha nem fogom átélni azt a szerelmi gesztust, amiről egész életemben álmodtam. Ez az érzés elhomályosítja, hogy mit érzek iránta, pedig soha nem bánt rosszul velem. Nem akarom emiatt tönkretenni a kapcsolatomat, de nem tudom, hogyan tovább

– idézi a nő szavait a Mirror.

 

origo.hu

Fekete-sárga csíkos gyilkosok támadhatnak a gyanútlan piknikezőkre

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Vilmos herceg újabb részleteket árult el a rákkal küzdő Katalinról

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”