Létrehozva: 2023.09.26.

Horror a vidámparkban: fejjel lefelé lógva rekedtek egy meghibásodott játékon

Szórakozásnak indult, rémület lett a vége. Menet közben tönkrement egy vidámparki játék.

Majdnem fél órán keresztül lógtak fejjel lefelé egy kanadai vidámpark azon látogatói, akik egy Luberjack nevű hintán terveztek mulatni. A szórakoztató játék ugyanis menet közben meghibásodott. Összesen 45 vendég ragadt a levegő fogságában. A kalapács alakú, 360 fokot megtevő hinták helyi idő szerint este 10.50-kor ragadtak 180 fokban a levegőben. 11.05-kor tudták csak újraindítani a szerkezetet. 

23 méter magasságban ragadtak, fejjel lefelé. 

A LumberJack nevű hinta 2018 óta üzemel, csúcsmagassága majdnem 23 méter. A gép utasai között volt egy 11 éves kisfiú, Spencer Parkhouse is, aki először azt hitte, hogy ez a megállás is az élmény része. Akkor jött rá, hogy itt bizony baj van, mikor már percek óta nem mozdultak, és alattuk nőtt a bámészkodók tömege is. Elmondta, volt olyan utas, aki el is hányta magát, míg ő és testvére már nem érezték a lábukat a véráramlás hiánya miatt, mire földet értek.

Miután a hinta a helyszínre siető mérnököknek köszönhetően újra indult, az épp akkor futó program még be kellett fejeződjön, így nem tudtak egyből elmenekülni onnan a vendégek. Meg kellett várniuk, míg a hinta megáll. 

A játék csak folytatódott, mi rajta, pedig mind csak egyre gondoltunk: Jajj kérlek ne, nem akarok újra fent ragadni!

 - mesélte Spencer. Biztonságos megállásukat követően a vidámpark személyzete egyből megkérdezte rosszul érzi-e magát valaki. Két utas mellkasi fájdalomra panaszkodott, őket ott helyszíni mentősök megvizsgálták, majd el is engedték. A játékot az eset után lezárták, és annak teljeskörű kivizsgálásáig, és a hiba feltárásáig újra sem indítják, közölte a Metro.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta