Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.09.22.

„Térdre estem és zokogtam a hír hallatán” - Lázcsillapítóval kezelték az agydaganatos 6 éves lányt

A szülei aggodalmaskodásának köszönheti az életét az angyalarcú kislány.

Egy hatéves kislánynak eredetileg lázcsillapítót írtak fel vírusszerű tüneteire, mielőtt megkapta a lesújtó diagnózist: agydaganata van. A gyermek megpróbáltatásai akkor kezdődtek, amikor még 2020-ban tartós hányás kínozta, ami egyre rosszabb lett. 

Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock


Az orvosok azt hitték, hogy Indeg Glyn Robertsnek vírusos fertőzése van, amíg jelentős súlyveszteség nem érte. Végül mentőautóval szállították be, és a CT-vizsgálat kimutatta, hogy a kislánynak valójában mi a baja. Az orvosok szerint, ha szülei, a 42 éves Ceri és az 50 éves Huw nem foglalkoznak tovább aggodalmaikkal, talán elvesztették volna a lányukat.

Ineg azonban még időben segítséget kapott, kimerítő, kilencórás agyműtéten és két hónapos intenzív terápián esett át. Jelenleg is bátran küzd a rák ellen.

„Térdre estem, és zokogtam a hír hallatán. Egyenesen a neurológiára mentünk, ahol Indeg sürgősségi műtéten esett át, hogy levezessék a tüneteit okozó folyadékgyülemet. Azt mondták nekünk, hogy ha tovább várunk, az végzetes lehetett volna” – mesélte az észak-walesi Rhoshirwaeben élő négygyermekes édesanya. 

A nehézségek ellenére Ceri és Huw az Agydaganat-kutatási kampány mögé állt, és támogatta, hogy 110 millió fontot fordítsanak a betegség kutatására, amely a 40 év alatti felnőttek és a gyermekek körében a vezető halálozási ok - írja a Mirror.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Putyin ezt üzente a Nyugatnak a beiktatása után + videó

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Bepánikoltak az utolsó pillanatban, Budapest rendezheti meg csúcsmeccset

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker