Létrehozva: 2023.09.28.

„Minden este abban bízunk, hogy álmunkban látjuk” - fájdalmas gyászáról mesélt a 6 gyermekes anya

A nő teljesen összeomlott a tragédia után a gyerekeivel együtt.

Gareth Roper egy karambolban halt meg az angliai Wiganben. Élettársa mesélt gyászáról a Mirrornak: a férfit egy száguldozó sofőr ütötte el.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Rachel Ropernek el kellett mondania a férjével, Gareth-tel közös hat gyermekének, hogy az apukájuk már soha nem megy haza a baleset után. Úgy tudni, hogy a gázoló sofőr jóval a megengedett sebességhatár felett vezette autóját. A 35 éves férfi a helyszínen belehalt súlyos fejsérülésébe, a sofőr pedig meg sem próbált neki segíteni.

 

Senki sem számít arra, hogy rendőrök fognak kopogtatni valakinek az ajtódon hogy közöljék, a férjed életét vesztette egy balesetben. Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor ezt közölték velem. Alig akartam elhinni, hogy ez igaz

 

- magyarázta Rachel.

A gázoló sofőrt, Jamie Evanst kilenc év börtönbüntetésre ítélték kedden a Boltoni Koronabíróságon, miután elismerte bűnösségét. Evanst 40 perccel korábban látták szeszes italt inni, ráadásul lejárt jogosítvánnyal közlekedett.

Az édesanya elmondta, hogy még mindig emlékszik gyermekei sikításaira és sírására, miután elmondta nekik, hogy apjuk meghalt. 

 

Az apjukért kiabáltak... Boldog család voltunk, de attól az éjszakától kezdve minden megváltozott

 

- mondta az anya.

Reggel arra ébredünk, hogy azt kívánjuk, ez ne legyen igaz... És minden este abban a reményben fekszünk le, hogy álmodni fogunk róla, hogy újra láthassuk.

 

 

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Azt vettük csak észre rajta, hogy sárgul” – lánya elvesztéséről vallott a magyar színész

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya