Létrehozva: 2023.08.27.

Egy alkalmazott több ezer műkincset lopott el a British Museumból

A tolvaj később az interneten adta el a régiségeket.

Azonnali hatállyal kirúgták, a rendőrség pedig nyomozást indított a londoni British Museum egyik munkatársa ellen, miután kiderült, hogy az elmúlt években közel kétezer felbecsülhetetlen műtárgyat lopott el a múzeum gyűjteményéből. Helyi sajtóbeszámolók szerint az ellopott tárgyak között arany ékszerek, féldrágakövekből és üvegből készült drágakövek voltak az i.e. 15. századtól egészen az i.sz. 19. századig.

Több ezer műkincset lopott el a British Museum egyik munkatársa

Úgy tudni, hogy a meg nem nevezett tolvaj 30 évig dolgozott a British Museumban, egészen pontosan a görög régiségek osztályán. A lebukás esélyét csökkentve pedig azokat a műkincseket tette zsebre, melyek nem szerepeltek kiállításon, hanem kizárólag tudományos és kutatási célok miatt őrizték őket. A hazavitt tárgyakat a tolvaj egy darabig otthon őrizgette, hogy megnézze, keresik-e a múzeumban, majd internetes aukciós weboldalakon kínálta őket eladásra - jóval olcsóbban, mint a tényleges becsült értékük. Hogy a férfi pontosan mióta lopott, azt nem tudni, de az eltűnt régiségek magas száma alapján évek óta folytathatta az üzelmeit.

George Osborne a múzeum elnöke elmondta, hogy a kuratórium rendkívül aggódott, amikor az év elején megtudta, hogy a gyűjtemény egyes darabjait ellopták, ezért "határozott lépéseket tett a helyzet kezelésére."

"Kihívtuk a rendőrséget, sürgősségi intézkedéseket hoztunk a biztonság fokozása érdekében, független vizsgálatot indítottunk a történtekről és a tanulságokról, és minden rendelkezésünkre álló fegyelmi jogkört felhasználtunk a felelősnek vélt személlyel szemben" 

- jelentette ki Osborne, aki leszögezte, hogy a szervezet "véget vetett ennek".

Hartwig Fischer, a múzeum igazgatója egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy egy rendkívül szokatlan esetről van szó, és a történtek ellenére rendkívül komolyan veszik a rájuk bízott műtárgyak védelmét.

"Most három prioritásunk van. Először is, hogy visszaszerezzük az ellopott tárgyakat. Másodszor, hogy kiderítsük, mit lehetett volna tenni a történtek megelőzése érdekében. Harmadszor, hogy megtegyünk mindent, ami szükséges a gyűjtemény biztonságába és nyilvántartásába való helyezésével annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg"

- fogalmazott a múzeumigazgató, aki hozzátette, hogy a lopássorozat lendületet fog adni a a múzeum biztonsági rendszerének újratervezéséhez. 

Érdekességképp fontos elmondani, hogy a lopások kapcsán Görögország ismét felszólította az Egyesült Királyságot, hogy adja vissza az ikonikus Elgin-márványokat, melyeket a britek még a 19. században vittek el athéni Akropoliszról. Lina Mendoni görög kulturális miniszter úgy fogalmazott: "a történtek bebizonyították, hogy a görög kulturális örökség már nincsen jobban védve a British Museumban".

 

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt