Létrehozva: 2023.08.08.

"Betelt a pohár" - keményen kiosztotta a lengyel kormányfő Manfred Webert

Mateusz Morawiecki televíziós vitára hívta ki a gyalázkodó brüsszeli politikust.

Az őszi lengyel parlamenti választásokba történő beavatkozásként értelmezi Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője a „jogállamellenes” lengyel kormánypárt „legyőzéséről” beszélt.

Keményen kiosztotta a lengyel kormányfő Manfred Webert 

„Betelt a pohár!”

 – fakadt ki Morawiecki kedden az X-en (volt Twitter). Kijelentette: a demokratikusan megválasztott parlament többséget képviselő kormány miniszterelnökeként nem engedi meg, hogy valaki „ilyen súlyosan becsmérelje a lengyel nép választását”.

A lengyel kormányfő felidézte: Manfred Weber „azon EP-frakció német vezetőjeként”, amelyhez a fő lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO) tartozik, a „legyőzendő” pártok közé sorolta vasárnap a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosságot (PiS). 

„Ellenségnek nevezett bennünket, ez már nem az első ilyen kijelentés. Elég ebből!” 

– fogalmazott Morawiecki, amivel arra utalt, hogy Weber a ZDF német televízióban kijelentette: minden pártnak el kell fogadnia a jogállamiság elvét, és amelyik ezt nem teszi, „mint például a német AfD, a francia Le Pen (vezette) vagy a PiS Lengyelországban, az az ellenségünk, és le fogjuk győzni”.

Morawiecki ezért október 2-ára tévévitára invitálta Webert. 

„A demokratikus szabályok megsértésével vádol bennünket? Tessék ezt tévévitában lengyelek millióinak szemébe mondani!”

 – írta, majd hozzátette: a következő napokban kész megbeszélni egy ilyen „ütközet” részleteit. „Ha a németek elismerik, hogy bele akarnak avatkozni a lengyelországi választásokba, akkor álljanak ki nyílt sisakkal!” – tette hozzá, illetve felszólította az EPP frakcióvezetőjét, hogy ezúttal ne vegye igénybe Donald Tusk segítségét.

A PO az EPP tagja az Európai Parlamentben, a párt élén Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács és az EPP volt elnöke áll. A PO elnöke október 1-jére Varsóba ellenzéki tüntetést jelentett be.

Weber már júniusban is kijelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilapnak: frakciója „a radikálisokat kizáró irányvonal” mellett áll ki, és ennek jegyében „tűzfalat épít” a PiS-szel szemben.

„Az egyetlen erő vagyunk, amely leválthatja a PiS-t Lengyelországban, és visszavezetheti az országot Európába” – mondta. A lengyel kormányszóvivő akkor szintén a közeledő lengyel parlamenti választások befolyásolásával vádolta meg a német politikust.

 

origo.hu

Amerikai rakétákkal támadnak az ukránok, Oroszország azonnal reagált

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

hirtv.hu

Veszélyjelzést adott ki a HungaroMet meteorológiai szolgáltató

ripost.hu

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mindmegette.hu

Eltűnhet a föld színéről a világ egyik legegészségesebb gyümölcse

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Ez a bundáskenyér mindent lepipál, pedig csak egy apró változtatás kell hozzá

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Az anya sikolya rázta fel a csendet: halálra marcangolta 6 hetes kisfiát a család imádott huskyja

KÜLFÖLD

Dobta 37 éves pasiját a 83 éves nagymama: "csak egy csatornapatkány"

KÜLFÖLD

"Azt követelte az anyósom az esküvőnkön: a fia válasszon köztem és közte, és ő az anyját választotta"

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás