Létrehozva: 2023.08.31.

Válságstábot kellet összehívni a migránsok miatt Érsekújváron

Nem bírták már elviselni a migránsok által teremtett helyzetet Érsekújvár lakói, ugyanis azok parkokban, játszótereken és bevásárlóközpontoknál húzzák meg magukat a településen.

Alaposan felborzolták a kedélyek a csendes felvidéki kisvárosban, Érsekújváron, ahol válságstábot kellett összehívni, mert a lakosság úgy érzi a helyi hatóságok nem igazán tudják megfelelően kezelni a településen tartózkodó migráns tömeget. A történet ismerős lehet, több mint egy éve hasonló folyamatok játszódnak le a Vajdaságban, a határmenti településeken, ahol azóta rosszabbodott a helyzet. Az Érsekújváriak leginkább arra panaszkodtak, hogy a külföldiek a településen lévő lakótelepen lévő idegenrendészeti központnál, az azt körülvevő parkokban, játszótereknél és bevásárlóközpontoknál vertek tanyát. Észrevételeiket a rendőrségnek és az idegenrendészetnek is jelezték, a számos panasz pedig oda vezetett, hogy összehívtak egy válságstábot a városban - olvasható az Új Szó cikkében

Érsekújváron nem szeretnék, hogy kezelhetetlenné váljon a migránshelyzet  Fotó: Markocska1916 / Wikipedia

Az augusztus 30-án tartott ülésen négy órán át vitatkoztak a résztvevők, ami nem volt mentes indulatoktól, melyen az érsekújvári vezetés kiemelte, hogy az ügyeiket intéző külföldiek legálisan tartózkodnak az országban, illetve a városban, hivatalos tartózkodási engedélyük van. 

A szabad ég alatt alszanak, végzik a szükségleteiket, a szemetesből ételt szednek ki, és ha hűvösebb van, az állomáson vagy a lakótömbök folyosóján húzzák meg magukat. Nem érdekük feleslegesen magukra vonni a figyelmet, nem idéznek elő konfliktusokat, mielőbb szeretnék folytatni útjukat nyugat felé. Sem szabálysértést, sem bűncselekményt nem követtek el.

- tudatta közleményében a városvezetés az ülés után. Kitértek arra is, hogy mindezek ellenére a város egyes részein a külföldiek megnövekedett száma miatt sok a szemét, így érthető, hogy a helyiek aggódnak és az önkormányzatnál panaszkodnak. Amolyan szükségmegoldásként azt találták ki az válságstáb tagjai, hogy a város lakott területeitől távol intézik majd a migránsok ügyeit, ám amíg ennek kialakítják a feltételeit a lakosság türelmét kérik. 

Lövöldözéssel ért véget az autósüldözés Révkomáromban  Fotó: TV Joj

Migráns bűnözés 

Az illegális migráció Szlovákiában is komoly tényező, korábban a Ripost is beszámolt arról az esetről, amikor egy magyar rendszámú autót meg akartak állítani a szlovák rendőrök Révkomáromban (nagyjából 30 kilométer Érsekújvártól), ám annak sofőrje megállás helyett a gázba taposott és csak egy lövöldözéssel zárult autósüldözés végén tudták elfogni a jármű vezetőjét és utasait, akik migránsok voltak

 

 

origo.hu

Az amerikaiak lelőttek egy drónt és két rakétát a Vörös-tengeren

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

borsonline.hu

Fantasztikus hírt kaptunk: eljegyezték a népszerű énekesnőt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

hirtv.hu

Kínos, kellemetlen pillanatokkal teli utcafórumot tartott Gyurcsány Komlón + videó

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

"Mosolyogj még akkor is, ha az élet nem igazságos veled" - végstádiumú bőrrákja volt, anya lett

KÜLFÖLD

"Ő az én hősöm" - valóra váltotta végstádiumban lévő apja utolsó kívánságát egy menyasszony

KÜLFÖLD

Sokkot kapott a férfi, amikor kiállt az erkélyre: UFO húzott el előtte

KÜLFÖLD

Lebukott a kéjenc tanárnő: az iskolában forgatott magáról pajzán filmeket