Létrehozva: 2023.07.06.

Terrortámadásra készültek iszlamisták Németországban

Tádzsik, türkmén és kirgiz állampolgárok terveztek merényletet.

Egy rajtaütésszerű akcióban terrortámadásra készülő csoportot fogtak el a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban csütörtökön - írja a Bild német napilap online kiadása. A szövetségi főügyész közleménye szerint a rendőrök hét feltételezett terroristát tartóztattak le, akik állítólag kapcsolatban álltak az Iszlám Állam (ISIS) nevű terrorista milícia afganisztáni–pakisztáni ágával. A tájékoztatás szerint a férfiak nagy horderejű támadásokat terveztek, és már a lehetséges célpontokat is kikémlelték, sőt, a csoport állítólag már fegyvereket is megpróbált beszerezni. Egyes lapok arról adtak hírt, hogy az elfogott férfiak 20 és 45 év közötti tádzsik, türkmén és kirgiz állampolgárok, akik az orosz hadsereg ukrajnai inváziója után, a 2022 tavaszán megindult menekültáradattal érkeztek Németországba.

A gyanúsítottak, akik régóta ismerhették egymást, 2022-ben alapíthatták meg saját csoportjukat, amely közeli kapcsolatot ápolt az úgynevezett Iszlám Állam–Horaszán Tartomány (ISKP) terrorszervezettel. Pénzt is gyűjtöttek a szervezetnek, amiből több alkalommal utaltak külföldre.

Az ISPK az utóbbi időben egyre inkább a hatóságok figyelmének középpontjába került. Jelenleg az Iszlám Állam talán legerősebb alszervezetének tekintik. 2014-ben alapították, leginkább az Afganisztánból és Pakisztánból érkező dzsihadisták gyűjtőhelye.

"Az Ukrajna elleni háború az ISPK terroristáinak kezére játszott"

– hangzott el néhány hónapja a hatóságok körében. Akkor attól tartottak, hogy az olyan országokból érkezők, mint Tádzsikisztán, Üzbegisztán vagy Kirgizisztán, a menekültek közé keveredhetnek. Ez a félelem most a jelek szerint nem volt alaptalan.

A letartóztatások Düsseldorf, Gladbeck, Gelsenkirchen településeken, illetve Észak-Rajna–Vesztfália további járásaiban történtek. Két letartóztatást hajtottak végre a helyi hatóságok Hollandiában is, ahol egy tádzsikisztáni férfi és kirgiz felesége készülhetett merényletre. A Németországban letartóztatott férfiak közül öt gyanúsított Tádzsikisztánból, két másik pedig Kirgizisztánból és Türkmenisztánból származik. A vádlottakat az észak-rajna–vesztfáliai letartóztatások után csütörtökön és pénteken a szövetségi legfelsőbb bíróság elé állítják.

 

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter jelöltje évekig fúrta a rezsicsökkentést Brüsszelben

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina

KÜLFÖLD

„Már nem az a boldog, mosolygós kislány” – Ritka csontrákkal diagnosztizálták a 7 éves sportolót

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt