Létrehozva: 2023.07.21.

„A halála előtti napon iskolában volt” - Álmában vesztette életét az egészséges 13 éves tinilány

Még csak esélyük sem volt szembeszállni a kórsággal.

Egy édesanyának a szülők legrosszabb rémálmát kellett átélnie, egy olyan betegség miatt, aminek nem is voltak előjelei. A 13 éves Ella McCreadie a tragédiát megelőző napon még tünetmentesen ment iskolába. Aznap este örök álomra hajtotta a fejét, mivel másnap a szülei, a 32 éves Sophie Penrose és a 36 éves Alastair McCreadie már nem tudta felkelteni.

gyertya
Képünk illusztráció / Fotó: Pexels

A halottkémi jelentés később megállapította, hogy Ella, aki imádott lovagolni, magas fokú diffúz glióma - egy gyorsan növekvő agysejtes daganat - okozta vérzésbe halt bele.

A Shropshire-ből származó szülők teljesen összetörtek, ugyanis semmilyen figyelmeztetés nem utalt lányuk állapotára. Most együttes erővel azért kampányolnak, hogy segítsék az agytumor-kutatást. 

„Öt nappal azelőtt Ella a Bliss nevű lován lovagolt, a halála előtti napon pedig az iskolában volt. Csütörtökön lefeküdt aludni, és soha többé nem ébredt fel. Nem is tudtuk, hogy ilyen beteg. Ella agydaganatát a boncolás során fedezték fel. Egyáltalán nem voltak tünetei, ami ijesztő” – mesélte a megdöbbent háromgyerekes édesanya. 


„Bár még mindig ebben a rémálomban élünk, fontos, hogy megosszuk Ella történetét, hogy segítsünk más családoknak, és hogy megszerezzük a kutatás finanszírozását, hogy végül megtaláljuk a gyógymódot. Az agydaganatok nem ritkák, és többet kell beszélnünk erről a betegségről, hogy segítsük a változást” - tette hozzá a nő. 

Sophie és Alastair Ella halála óta széles körű támogatást kapott a helyi közösségtől.

Iskolája, a Lakelands Academy tanulói felolvasóversenyt és rózsaszín napot szerveztek a fájóan hiányzó diáklány emlékére, míg a helyi vállalkozások egyszeri rózsaszín termékeket gyártottak, hogy felhívják a figyelmet a betegségre - írja a Mirror. 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”