Létrehozva: 2023.05.06.
Módosítva: 2023.05.06.

Sokan tartottak ettől, II. Erzsébet így reagált Károly második házasságára

Az új király és hitvese, Kamilla viharos évtizedek után kelhettek végre egybe.

Szerelem volt első látásra, mégis viharos évtizedek vannak III. Károly és hitvese, Kamilla mögött. Kevesen hitték volna, hogy a király megkoronázása alkalmából egymás mellett állhatnak majd. A fiatal fiú 1970-ben egy lovaspólómeccs Windsorban pillantotta meg először Kamilla Parker-Bowles-t, és azonnal mély, zsigeri vonzalmat érzett iránta. Kamilla sem volt közömbös az akkor 22 éves herceg iránt, és a lovas esemény után egyből randevúzni is kezdtek. Néhány hónappal később Károly csatlakozott a hadsereghez, románcuk ekkor véget ért.

KAMILLA királyné; III. KÁROLY
Fotó: Hugo Burnand

Kamilla 1973 júliusában feleségül ment Andrew Parker Bowleshoz, Károly pedig évekkel később Diana hercegnő mellett találta meg a boldogságot. Noha mindketten házasságban éltek, kapcsolatuk továbbra megmaradt. Viszonyt folytattak egymással, s ebből nem is tudtak titkot csinálni. 
Diana 1997-es tragikus halála után egy évvel Károly bemutatta Kamillát fiainak, Vilmosnak és Harrynek. 1999-ben pedig már hivatalosan is felvállalta szerelmét.

2005. április 9-én Károly herceg és Kamilla végre összeházasodtak a Windsor Guildhallban. Vilmos herceg volt a vőlegény tanúja, a ceremónián pedig Kamilla volt férje és második felesége is megjelennek. A királynő és férje, Fülöp herceg úgy döntöttek, hogy nem mennek el az esküvői ceremóniára, de az egyházi szertartáson, melyre a Windsori kastély Szent György kápolnájában kerül sor, megjelentek, ahogy az azt követő fogadáson is. A királynő ezzel fejezte ki, hogy végre elfogadta Kamillát.

Károly és Kamilla szerelméről részletesen a Borson olvashatsz.

Koronázás III. Károly és Kamilla hírtv
 

A koronázás élőben a HírTV-n! Háttérsztorik, szakértők - minden a királyi családról! Kapcsolj május 6-án a HírTv-re, ahol élőben követheted III. Károly koronázását!

 

 

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben

KÜLFÖLD

Fájt a hasa, súlyos betegség kínozza a Down-szindrómás tinit

KÜLFÖLD

Majdnem belehalt a telefontöltésbe egy 16 éves fiú: „A szag szörnyű volt”

KÜLFÖLD

Tartósan fájni kezdett a lába, belehalt a 18 éves Oliver: „Nagyon bátor harcos volt”