Létrehozva: 2023.04.10.

„Isten áldjon” – anyja karjaiban hunyt el a 4 éves angyalarcú rákos kislány

Rövid élete során kétszer is legyőzte a betegségét, de az harmadjára is visszatért. A család összetört a kislány elvesztése miatt.

Tele volt vidámsággal és boldogságot hozott családja életébe az az aprócska kislány, akit elragadott a rák. A négyéves kis Fiadhnak rendkívül kevés idő adatott meg az életre, ami során kétszer is legyőzte a halálos betegségét, de az harmadszor is visszatért.

Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

Szülei elmondták, hogy Fiadh születése volt életük legboldogabb napja. A kislány betegsége ellenére is egy élénk, bújós és vidám gyermek volt. Szüleit már az első pillanatokban az ujja köré csavarta.

Fiadh a halála előtti estén megkérte az édesanyját, hogy vigye le a konyhába, hogy köszönhessen a látogatóknak. Ezután azt kérte, hogy vigyék be a játszószobájába, majd az ágyába – írja a Independent.

„Friss pizsamába öltöztettük, és a karjaimban feküdt az ágyán, magamhoz öleltem. Egész este összebújva maradtunk, és Rory fogta a kezét. A szíve annyira, de annyira erős volt, és sokáig kitartott. Annyira bátor volt, és úgy vette az utolsó lélegzetét, hogy a testvére mélyen aludt az ágyában, és az egész családja ott volt mellette. Örökké hiányozni fog nekünk, és a szívünk egy darabja mindig vele lesz a mennyben. Azzal vigasztalódunk, hogy az apukám, Jim mostantól vigyáz rá... Isten áldjon meg, Fiadh, és köszönjük neked” – mesélte imádott kislánya utolsó éjszakájáról Laura.

Fiadh-t a szüleit, Laurát és Roryt, kisöccsét, Páidit és a tágabb családtagját hagyta hátra. A kislány lelki üdvéért családja egy gyászmisét mondatott. Miközben bevitték az aprócska fehér koporsót a templomban a „Somewhere Over the Rainbow” szólt.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter