Létrehozva: 2023.02.20.

Újabb két nagy erejű földrengés rázta meg Törökországot - Videó

A rengéseket Szíriában, Egyiptomban és Libanonban is érezni lehetett.

Két héttel a korábbi pusztító földrengés után hétfő este egy 6,4-es és egy 5,8-es erősségű mozgás rázta meg Törökországot. A rengések epicentruma a török katasztrófavédelem (AFAD) szerint 2 kilométeres mélységben volt Defne városánál, de még a szomszédos Szíriában, Egyiptomban és Libanonban is érezni lehetett.

Fotó: AFAD

A több mint 40 ezer áldozatot követelő előző természeti katasztrófa után most hatalmas pánik tört ki a lakosokon. A helyi stábok nemcsak a félelmetes földmozgásokat rögzítették, hanem a kétségbeesett emberek reagálását is, akik ijedtükben az utcákra menekültek házaikból.

Attól féltem, megnyílik alattam a föld

– sírta a kamerába egyikük egy pici gyermekkel a karjaiban. 

Mindazonáltal úgy tudni, hogy emberéletet ezúttal nem követeltek a rengések. A lakosokat mindenesetre arra figyelmeztették, hogy ne menjenek a sérült épületekbe, sőt azok közelébe se.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta