Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.23.
Módosítva: 2023.02.23.

"Tartsák magukat távol tőle" - sütiszörnynek öltözött Adam Sandler terrorizálja a helyieket - Fotó

A rendőrség azt javasolja az embereknek, hogy ne közelítsék meg. A jelmezbe öltözött férfi egy hónapja terrorizálja az embereket.

Sütiszörny kísért az egyesült államokbeli Santa Cruz városában, és ezúttal nem sütiket osztogat, hanem rémületet terjeszt az emberek között.

Az ártalmatlannak tűnő Sütiszörny gyakran viselkedik erőszakosan Fotó:  $hutterstock

 Egy járókelő a következőket nyilatkozta:

Éppen egy szelfit akartunk tőle kérni, amikor azt láttuk, hogy bedurvul, és hirtelen megütött egy embert

- szemlézte a német Bild a nő nyilatkozatát. Egy másik helybéli arról beszélt, hogy január 16-án tűnt fel először a Sütiszörnynek öltözött férfi. Ez azért fontos, mert egy nappal korábban hunyt el a Szezám utca megálmodója, így feltehető, hogy a két esemény között lehet összefüggés. A rendőrség is megszólalt az üggyel kapcsolatban. Ők azt állítják, hogy több olyan szülő is jelentkezett náluk, akiktől utólag pénzt követelt a Sütiszörny, miután engedte, hogy közös fotót készítsenek vele és a gyermekükkel. 

Az egyenruhások úgy sejtik, hogy az 59 éves Adam Sandler lehet az álarc alatt, aki azonban semmilyen kapcsolatban nem áll a híres színésszel. A rendőrök a pontos információk ellenére tehetetlenek, konkrét bűncselekmény ugyanis eddig még nem történt. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak