Létrehozva: 2023.02.21.

„Addig fogom folytatni, amíg élek” - Egy hónapjai van a kétgyermekes édesanyának

Kétszer is félrediagnosztizálták, majd menthetetlennek minősítették a kisgyermekes édesanyát.

A tétovázó orvosok hibájából, már csak pár hónapja maradt egy kisgyermekes édesanyának, aki így nem láthatja felnőni a gyerekeit. A 37 éves Katie Pritchard teljesen elkeseredett, hogy meg vannak számlálva a percek, amit családjával tölthet.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Nemrégiben Katie Pritchard egy csomót vett észre magán, de háziorvosa letudta annyival, hogy az a Pfizer vakcina miatt alakult ki. Később azt mondták neki, hogy a gyermekvállalás miatt megrepedt a hólyagja. Miután a nő megelégelte a megaláztatást, magánorvoshoz foglalt időpontot, aki méhnyakrákkal diagnosztizálta.

„Amikor először mentem orvoshoz a tüneteimmel, tudtam, hogy valami nincs rendben. Nagyon erőltetnem kellett, hogy a védőnő másodszor is megvizsgáljon, de továbbra is azt mondta, hogy nincs okom az aggodalomra” - mesélte megpróbáltatásairól Katie

Ekkor vette kezdetét az öt hetes kimerítő sugárterápiája, majd a kemoterápia és a brachyterápia. Ezután megkönnyebbülhetett, mivel azt mondták neki, sikeresen legyőzte a rákot. Ám a későbbi ellenőrző vizsgálaton kiderült: a rákja visszatért és már csak egy hónapja van hátra.

„Három hete kezdtem el a palliatív kemoterápiát. Addig fogom folytatni, amíg a szervezetem elviseli, vagy amíg élek” – tette hozzá az összetört édesanya.

A négyéves Percy és a kétéves Cass szülei két hét múlva fognak összeházasodni, annak ellenére, hogy már 17 éve együtt vannak. Katie nagyon izgatott, hiszen régi vágya válik valóra.

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között