Létrehozva: 2023.02.14.

Valóságos csoda: 178 órával a földrengés után emeltek ki egy fiatal lányt a panelház romjai alól

Még mindig találni túlélőket a romok között. A mentőegységek még folytatják a kétségbeesett küzdelmet az ember életekért.

Hazaérkezett a Hunor kutató-mentő csapata Törökországból hétfőn kora hajnalban. Az egység 17 túlélőt - köztük három gyermeket - mentett ki és 29 holttestet emelt ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

Miray / Fotó: BBC videó

A hivatalos jelentések szerint, a földrengés halálos áldozatainak száma Törökországban elérte a 29 695-öt. Szíriában 3775 halottról tudni. A mentések sajnos egyre ritkábbak, ami részben annak köszönhető, hogy az emberi szervezet csak korlátozott ideig képes víz nélkül életben maradni, különösen a hidegben.

De, több mint egy héttel a pusztító földrengés után egy hatéves lányt mentettek ki egy dél-törökországi lakóház romjai alól. Miray 178 órán át rekedt a romok között, ami hét és fél napnak felel meg.

Amikor az életmentőknek sikerült kiemelni a romok alól ujjongásba törtek ki és többször is azt kiáltották: „Isten jó!”. Ezután Mirayt hordágyra tették és a mentősök kórházba szállították. Úgy tudni, a mentő egységek már közel járnak ahhoz, hogy megtalálják a fiatal lány idősebb húgát - közölte a BBC.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn bejelentette, hogy egyperces gyászszünettel kezdődnek majd az eheti európai kupamérkőzések a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések áldozatainak tiszteletére.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve