Létrehozva: 2023.01.30.

Brutális ámokfutás: mindhárom gyermekével végzett az anya

3 nappal azután, hogy testvérei elhunytak, a 8 hónapos kisbaba is örökre lehunyta szemét a kórházban. Édesanyjuk valószínűleg szülés utáni depresszióval küzdött.

A 8 hónapos Callan Clancy, akit eszméletlenül fedeztek fel anyja ámokfutása után Duxburyben, Massachusetts államban, péntek délelőtt vesztette életét a Plymouth megyei körzeti ügyészhivatal szerint.

A 8 hónapos baba is belehalt abba, hogy az anyukája bántalmazta


Callant kedden kórházba szállították, miután a rendőrség bántalmazás nyomait fedezte fel a gyermeken.


Mit tett az anya?

A kerületi ügyészség a hét elején közölte, hogy Callan anyját, a 32 éves Lindsay Clancyt azzal gyanúsítják, hogy megfojtotta két idősebb gyermekét, a hároméves Dawsont és az ötéves Corát. Ekkor még azt gondolhattuk, hogy vége a tragédiák sorozatának, azonban ez nem így lett.
Dawsont és Corát már a kórházba érkezésükkor halottnak nyilvánították, de akkor még úgy tűnt, hogy a legkisebbik testvér megúszta az anya ámokfutását. A kis Callan újraélesztést kapott a bűncselekmény helyszínén, majd helikopterrel egy bostoni kórházba szállították megfigyelésre és további kezelésekre. Callan halálának okát még nem hozták nyilvánosságra, ahogy azt sem, hogy az anyát további vádak alá helyezik-e. Már megvádolták két rendbeli emberöléssel, három rendbeli fojtással és három rendbeli testi sértéssel és azzal, hogy fegyvert is használni akart - írta a brit sajtó.


Az anya öngyilkosságot kísérelt meg

A rendőrség kedden a kora esti órákban érkezett a Summer Street 47. szám alatti házhoz, miután egy férfi, akit később Lindsay férjeként azonosítottak, hívta a 911-et, és bejelentette, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Tim Cruz kerületi ügyész szerint Lindsay egy második emeleti ablakból ugrott le, de a zuhanást túlélte, így el fogják számoltatni gyermekei halála miatt...

 

Segítségre van szüksége?

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, hívja a segélyvonalat: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékes vonalról is hívható, mindegyikről ingyenes.

 

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát