Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.01.04.

Igazi túlélők: 75 métert zuhant a mélybe kocsijával a család – Videó

A két gyermek és a két szülő is túlélte az esetet.

Hihetetlen, de igaz: egy négyfős család Tesla típusú autójukkal utazott egy sziklapereménél található úton Amerikában, amikor baleseteztek. A kaliforniai tengerpart egyik sziklájáról kisodródott az autójuk, majd 75 méteren keresztül zuhantak a sziklafal mellett a mélybe, ennek során többször meg is pördült a jármű a tengelye körül, a család mégis megmenekült a haláltól.

Végül a mentésükhöz egy helikopter segítségét kellett kérni, amelynek legénysége megdöbbenve tapasztalta, hogy csupán karcolásokkal megúszta a két kisgyermek és a két felnőtt is az esést. A Fox News. számolt be róla, hogy az itt vezető utat Ördögcsúszdának is nevezik, mert mindig történnek itt halálos balesetek. Úgy tűnik most elég erős védőangyala volt a megmenekült család valamelyik tagjának.

A kimentésükről készített felvételt itt tudjátok megtekinteni:

 

 

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Putyin ezt üzente a Nyugatnak a beiktatása után + videó

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Bepánikoltak az utolsó pillanatban, Budapest rendezheti meg csúcsmeccset

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker