Létrehozva: 2021.12.04.

Figyelmeztet a NASA: egy Eiffel-torony méretű aszteroida sebesen közelít a Föld felé

A tudósok potenciálisan veszélyes aszteroidának minősítették az űrkőzetet. Már azt is tudják, mikor fogja elérni a légkörünket.

A NASA kutatói a hét elején jelentették be, hogy december 11-én egy hatalmas aszteroida fogja súrolni a Föld pályáját.

A 4660 Nereus aszteroida néven ismert kb. 329 méter magas űrszikla nagyobb, mint az Eiffel-torony. A sebességét pedig körülbelül 23 700 km/h becsülték meg, ezzel halad az életet adó bolygónk felé.

A jelenlegi számítások szerint 7,4 millió kilométerre fogja megközelíteni a Földet, ami miatt potenciálisan veszélyes kategóriába sorolták.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A kissé ijesztő elnevezése ellenére azonban a 4660 Nereus aszteroida várhatóan több mint 3,8 millió kilométeres távolságban száguld majd el a Föld mellett. Ez tízszerese a Föld és a Hold közötti távolságnak, így ez a közeledő aszteroida nem ad okot az aggodalomra.

A NASA földközeli objektumnak (NEO) nevez mindent, ami 193 millió kilométeres közelségen belül halad el a Föld mellett. Jelenleg ezekben a percekben is egyébként több ezer NEO-t követnek nyomon a tudósok.

A 4660 Nereus aszteroidát Eleanor Helin csillagász látta először 1982-ben, és viszonylag rendszeresen elhalad a Föld mellett – írja a PC.

A NASA és a japán űrügynökség, a JAXA még azt is fontolgatta, hogy a Hayabusa űrszondával eltérítik a pályájáról, hogy ne kerüljön ismét ilyen közel a Földhöz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó