Létrehozva: 2021.11.12.

Hoppá, nem szavazhat, aki nincs beoltva – szigorú döntést hozott a parlament pénteken Rigában

Kiderült, hogy az érintetteknek a szavazati jog mellett a javadalmazásuk egy részét is megvonják.

Nem szavazhat, aki nincs beoltva! – Lettországban a parlament pénteken megszavazta, hogy a koronavírus ellen be nem oltott képviselők a jövőben ne vehessenek részt a vitákon és szavazásokon, és javadalmazásukat is csökkentik – adta hírül a Reuters hírügynökség.

Képünk illusztráció (Fotó: AFP)

A „vakcinaszavazáson” a 100 tagú testületből 62 képviselő voksolt a szigorítás mellett, amely jövő hétfőtől egészen 2022 derekáig lesz érvényben.

A lett köztévé beszámolója szerint kilenc olyan képviselő van, aki nem volt hajlandó beoltatni magát mindeddig.

Janis Rancans – a törvényjavaslat benyújtója – közölte, hogy az oltatlan képviselőkkel szembeni szigor szükséges a kormány járványpolitikája iránti közbizalom erősítéséhez.

Az Európai Unió tagállamai közül Lettország az egyik legkevésbé beoltott lakosságú, Riga ezért is vezetett be elsőként lezárásokat ősszel a járvány ellen, nehogy túlterhelődjön egészségügyi ellátórendszere.

Az 1,9 millió lakosú balti országban eddig 237 ezren fertőződtek meg koronavírustól, amibe 3646-an haltak bele.

 

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni