Létrehozva: 2021.10.09.

Túlélőket keresnek az összeomlott hétemeletes ház alatt – sok az áldozat

Grúziában, a Fekete-tenger partján fekvő Batumiban történt a szerencsétlenség.

Legkevesebb öt ember, köztük két gyerek meghalt – a helyi hatóságok eddig ennyi áldozatról tudnak, de attól tartanak, a számuk még növekedhet. Több embert még eltűntként tartanak nyilván, miközben folyik a kutatás a romok között. A túlélők felkutatása nagy erőkkel zajlik, 300 ember dolgozik a romok között.

„Nem lehet kizárni, hogy az 1981-ben épült társasház egyik támfala csuklott össze, ami összefüggésbe hozható a házon végzett felújítási munkákkal” – mondta a georgiai kormány belügyminisztere a helyszínen.

 

A ház tulajdonosát és két építőmunkást őrizetbe vettek a biztonsági előírások megsértésének gyanújával.

Videó is készült a szörnyű esetről.

A felvételeken jól látszik, hogy szinte a földdel lett egyenlő a ház, nagy a romtörmelék.

 

origo.hu

Az egy nap alatt szupersztárrá vált Ádám Martin nem fél, s üzent a németeknek - videó

ripost.hu

"Végre újra itt!" – falatnyi topban jelentette be a hírt Stana Alexandra

metropol.hu

Ezt nem vártuk: Matthäus aljas módon rúgott bele a magyarokba

magyarnemzet.hu

Botrány az Eb-n, keményen támadja az európai szövetséget a volt játékvezető

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

magyarnemzet.hu

Donáth és a Momentum csúfos veresége, megbukott a magyargyűlölet

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

astronet.hu

Nyári angyalhoroszkóp 2024: ezt üzeni neked az őrangyalod!

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

ripost.hu

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

ripost.hu

Még a rutinos sofőrők is megbukhatnak ezen a KRESZ-teszten – te vajon átmész?

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

Megkéseltek egy képviselőjelöltet Németországban

KÜLFÖLD

Megszavazták: tömegesen kiirtják a galambokat egy német városban

KÜLFÖLD

Putyin közölte: kész tárgyalni a békéről, de garanciákat akar

KÜLFÖLD

Holtan találtak rá egy csecsemőre: gyilkosságként kezelik az ügyet

KÜLFÖLD

Összetört a család: egy év tünetmentesség után sokkoló diagnózist kapott egy nyolcéves kisfiú