Létrehozva: 2021.02.12.

Belehalt a 7 éves kislány, hogy a szülei csak sült krumplival etették

Alultáplált volt és szörnyen beteg, de mégsem törődtek vele. Az utolsó pillanatban hívták ki a mentőket, amikor már késő volt.

Még a mindössze 7 éves kislány előtt állt az egész élet, de idejekorán életét vesztette súlyos alultápláltsága miatt. A Floridában élő házaspár, Anna és Amero Akinlova csupán a Whataburger nevű cég által forgalmazott sült krumplival etették a kislányukat.

Halála előtt egy évig kiütések borították az egész testét, sőt több napon keresztül mutatta a vérmérgezés jeleit is. Végül csak akkor hívták ki hozzá a mentőket, amikor már folyamatosan öklendezett és hányt. A gyereket már az orvosok kiérkezéskor halottnak nyilvánították.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Azonban 2018-ban a rendőrség még nem tudta bebizonyítani, hogy a kislány a szülők miatt szenvedett el ilyen kegyetlen sorsot. Már a nyomozást is lezárták, amikor bekövetkezett a fordulat.

A Floridai Gyermek- és Családügyi Minisztérium jelentése szerint a kislány élete utolsó négy évében nem látott orvost, fogorvost vagy terapeutát. És még a táplálása is elégtelen volt – írja a Crime Online.

„Az Akinlova-házaspár csak a Whataburgerből vásárolt olcsó sült krumplival etette a kislányt, ami nem megfelelő étrend egy fiatalkorúnak. Így a szervezete nem jutott elegendő fontos vitaminhoz, ásványi anyagokhoz vagy más nyomelemekhez” – tette hozzá az egyik szakember.

A kegyetlen házaspár jelenleg őrizet alatt áll, ahonnan csak 150 ezer dollár (kb. 44 millió forint) megfizetése után távozhatnak. Tárgyalásukra március 3-án kerül sor.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak