Létrehozva: 2021.02.08.

Életéért küzd az ötéves tündérszép kislány, édesanyja egy percre sem hagyja magára

Szörnyű baleset történt: egy ötéves kislány azóta sincs magánál, a kórházban küzd az életéért.

Egy ötéves kislány már napok óta kórházban van és az életéért küzd: nem is ébredt még fel, miután kritikusan megsérült egy csütörtöki autóbalesetben. Az Ariel néven emlegetett kislány egy autóban ült, mikor összeütközött a jármű egy kisteherautóval. Utóbbi sofőrje bevallotta, hogy 2-3 pohár alkoholt fogyasztott és vényköteles gyógyszer is volt a szervezetében a baleset idején.

A rendőrség szerint a baleset nem sokkal este 9 óra után történt csütörtök este, amikor a család autójából kifogyott a benzin és megálltak, hogy a rokonok segítségét kérjék. Egy felnőtt elől, míg Ariel és egy 4 éves gyermek a hátsó ülésén ültek, mikor a kisteherautó beléjük rohant. A 4 évesnek nem esett komolyabb baja, ám Ariel agya bevérzett, jelenleg is életéért küzd.

A Kansas City-i rendőrség szerint az esetet vizsgálják és hetekbe telhet, mire vádat emelnek – írja a CrimeOnline.

Együttérző emberek a család számára létrehozott GoFundMe oldalt indítottak a 3 gyermekes egyedülálló anyának, így több mint 195 ezer dollár gyűlt már össze, ami majdnem 58 millió forintnak felel meg.

origo.hu

Ádám Martin magyar válogatott csatár legjobb mémek

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

borsonline.hu

"Kínt, szenvedést látok" - A magyar jósnő szerint ekkor jön a világvége

hirtv.hu

Lavina: Németország már több ezer illegális migránst küldött át Lengyelországba az év veleje óta

ripost.hu

Most jött a szörnyű hír: kisiklott egy vonat Magyarországon, zajlik a mentés

vg.hu

Foci-Eb 2024: ezeken a helyeken nézhetjük óriás kivetítőn a meccseket

ripost.hu

Halálos baleset történt Magyarországon, friss házas az áldozat

travelo.hu

Mostantól gyorsabban juthatsz ki Ferihegyre

ripost.hu

Dühöngenek a Tesco dolgozói: ez a vásárlói szokás mindenkit az őrületbe kerget

ripost.hu

Kétperces helyesírási teszt: mennyit találsz el?

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

ripost.hu

Óriási fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: furcsa hangjelek oldhatják meg a rejtélyt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

„Áram- vagy vízellátás nélkül maradhatunk” - Háborúra készítik fel a dánokat

KÜLFÖLD

Kiszivárgott részletek: háttéralkuk dönthetik el Európa jövőjét

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

„Bátran harcolt a végsőkig” – Másodszor nem tudta legyőzni a rákot a szeretett édesanya

KÜLFÖLD

„Nyolc napig lélegeztetőgépen volt” – Legyőzte a rákot a 7 éves kislány, most tüdőbetegséggel küzd

KÜLFÖLD

Zokogva tört össze az anya, 10 éves lányát nem tudta felébreszteni

KÜLFÖLD

„Nem voltunk hajlandók véget vetni a reménynek a kisfiunk számára”