Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.17.

Norvégiában azt vizsgálják, kaphatnak-e vakcinát az idősek

Vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél.

A norvég hatóságok alaposan vizsgálják a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, mert legújabb becslésük szerint a korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást – jelentette a Bloomberg hírügynökség vasárnap hajnalban megjelent egyik tudósításában.

A norvég gyógyszerengedélyezési hivatal arra hívta fel a figyelmet pénteken, hogy vannak kockázatai az oltásnak a 80 évnél idősebbeknél. Bár nem beszéltek konkrétan a Pfizer-BioNTech-vakcináról, az országban egyelőre csak ezzel oltanak. Sigurd Hortemo, a hivatal egyik főorvosa arról számolt be, hogy nagyjából harminc, 80 évesnél idősebb, súlyos betegnél mellékhatások jelentkeztek a vakcina beadását követően, közülük tizenhárman meg is haltak.

Steinar Madsen, a hivatal szakmai igazgatója ehhez hozzátette, hogy a helyzetet ennek ellenére nem tartják aggasztónak, mint mondta, az oltóanyagoknak rendkívül kicsi a kockázatuk.

A hivatal azonban szombaton beszámolt arról, hogy további tizenhat olyan halálesetnél vizsgálják a körülményeket, amelyeknél a páciens megkapta az oltást. Koruk alapján a veszélyeztetettek alsó korhatárát 80-ról leszállították 75-re – tették hozzá.

A Bloomberg szerint nem tudni, hogy a halálesetek pontosan mikor történtek. Ezek közül az elhunytak közül a legtöbbnél jelentkeztek az oltás várható mellékhatásai: az émelygés, a hányás, a láz, a bőrirritáció és alapbetegségük súlyosbodása. A norvég közegészségügyi intézet szerint a legrosszabb egészségi állapotú emberek számára még a vakcina enyhe mellékhatásai is végzetesek lehetnek. Azoknak, akiknek a várható élettartama már egyébként is nagyon kicsi, a vakcina jótékony hatása valószínűleg elenyésző vagy nincs is– közölte az intézet.

Norvégiában december óta már 42 ezer ember megkapta a szükséges két oltásból legalább az elsőt. Miután Ausztrália a vakcinából tízmillió adagot rendelt, a norvég esetekről értesülvén azonnal tájékoztatást kért a gyártóktól és a norvég kormánytól – közölte vasárnap Greg Hunt egészségügyi miniszter.

 

origo.hu

Magyargyűlöletből, az utcáról hurcolják el az ukránok a magyarokat a háborúba

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

Nem takargatja tovább Tilla, ünnepel a család: még Majka is gratulált

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

vg.hu

Megtörte a csendet a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

mindmegette.hu

Ebédötletek hétvégére: íme a 10 legtutibb rakott étel receptje, ezekből garantált a repeta

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 évig szenvedett: Szexrabszolgaként tartottak fogva egy 12 éves lányt

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Rendőrök lepték el az utcát, szörnyűség nyomait rejtette egy lakás

KÜLFÖLD

Íme Hitler szolgálólányainak dermesztő világa

KÜLFÖLD

Képmutatásból jeles: Emmanuel Macron az orosz szankciók ellen lobbizik

KÜLFÖLD

Súlyos beteg egy ötéves kisfiú: 5 százalék esélye van az életre