Létrehozva: 2021.01.15.

II. Erzsébettől kap elismerést a magyar professzor, nem is akármiért!

Óriási meglepetés és megtiszteltetés volt számára, amikor kiderült, hogy lovaggá üti II. Erzsébet királynő.

Boldog izgalommal készül a lovagkereszt átadási ceremóniájára, és a brit uralkodóval való találkozásra Szakmány Tamás professzor, akit a walesi kórházakban végzett áldozatos munkájáért a Brit Birodalmi Rend tagjává választottak.

Fotó: MTI / AP / Toby Melville

Szakmány Tamás a Pécsi Tudományegyetem orvosi karán diplomázott, 2004-ben ment dolgozni az Egyesült Királyságba. Öt éve lett egy walesi kórház osztályvezető főorvosa, és elévülhetetlen érdemeket szerzett az ország Covid-járvány ellen folytatott küzdelmében, a kórházi osztályok felkészítésében – írja a Blikk.

„Nem akartam elhinni, még most sem hiszem el, ez óriási megtiszteltetés! December közepén értesítettek, de még csak el sem mondhattam senkinek, mert szigorúan kikötötték, hogy amíg meg nem jelenik hivatalosan az év utolsó napján a névsor, addig ez bizalmas. Így csak két héttel később, a megjelenés előtti este a feleségemnek árultam el a hírt. Persze sok időm nem volt ezzel foglalkozni, hiszen szinte mindennap ügyeltem a kórházban„ – idézte fel az orvos. „Sokat szerepeltünk a sajtóban a kollégáimmal a járvány kapcsán, a BBC tévécsatornán be is mutattak egy dokumentumfilmet a kórházunk intenzív osztályának működéséről. Azt nem tudom, hogy engem ki jelölt, ezt bárki megteheti.”

Minden évben a brit királyi család valamelyik tagja, többnyire II. Erzsébet királynő adja át a lovagkeresztet a Buckingham-palotában.

„Még nem láttam élőben a királynőt. Annyit tudok az ismerősöktől, hogy ez egy meglehetősen katonás, protokolláris ünnepség. Egy személyt vihetek magammal, nyilván a feleségemet. Az előírások szerint nekem szmokingot kell viselnem, a nőknek viszont kötelező a kalap. Így rövidesen vásárolunk egyet az eseményre” – árulta el a professzor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve