Létrehozva: 2020.12.20.

Szörnyű tragédia történt a repülőn a koronavírus tüneteket produkáló utassal

A gép kényszerleszállást hajtott végre, ekkor történt a baj.

Kényszerleszállás közben meghalt egy utas a United Airlines egyik járatán, a gépet New Orleans-ba irányították át – írja a Daily Star.

A férfinek megállt a szíve, ám előtte nagyon remegett és izzadni kezdett, csak úgy folyt róla a víz. Az orvosok mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de sajnos nem volt esélye a túlélésre.

A férfi gyásztól összeomlott felesége a tragédia után azt mondta, kedvese az elmúlt hetekben koronavírusos tüneteket produkált, azt gyanították, hogy elkapta a betegséget, de végül nem derítették ki.

A gép december 14-én szállt fel Orlandóból és Los Angeles-be tartott, de végül irányt kellett változtatnia.

origo.hu

Nagy bejelentést tett a Primark és a H&M

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

metropol.hu

Szijjártó Péter: Elfogadhatatlanok a kötelező európai sorkatonaság bevezetéséről szóló őrült ötletek

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

mandiner.hu

A Balaton rossz – aki szerint mégsem, az „hülye mucsai paraszt”, „vidéki bunkó”, vagyis „agymosott” Fidesz-szavazó, ugye?

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

mindmegette.hu

Ettől a fűszertől lesz igazán finom a brokkolis sajtkrémes tészta

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

ripost.hu

Felkavarta az állóvizet Szabó Zsófi, sármos olasz színész oldalán tűnt fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

180 fokos fordulatot vett az EU, megállíthatatlanul sodródunk a háború felé

KÜLFÖLD

Újabb politikai merénylet? Holtan találták egy békepárti olasz EP-képviselő férjét

KÜLFÖLD

"Isten vajon ad-e csodát, vagy el kell engednünk a kisfiunkat?" - agyhalott lett a 3 éves kisfiú

KÜLFÖLD

"A barátom 42 évvel idősebb nálam - akkor találkoztunk, mikor kihozta a kebabomat"

KÜLFÖLD

"A menyem szörnyű anya, féltem tőle az unokámat"