Létrehozva: 2020.12.08.

Olaszország: tunéziai migránsok egy terrorszervezetnek utalták át a jogtalanul felvett állami segélyt

Egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogyan juthattak hozzá a bevándorlók egy olyan támogatáshoz, amit elviekben csak olasz állampolgárok kaphatnak meg.

A pénzügyminisztérium közvetlen irányítása alatt álló olasz pénzügyőrség (Guardia di Finanza) egyik gyors reagálású egysége rajtaütött, majd őrizetbe vett Bolognában két tunéziai migránst, akik a gyanú szerint törvénytelenül vettek fel állami segélyeket több ezer euró értékben, a pénz jelentős részét pedig hazautalták egy észak-afrikai terrorszervezetnek – írja az ANSA olasz hírügynökség.

A vád szerint a gyanúsítottak a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesést ellensúlyozni próbáló „állampolgársági bér” nevű állami támogatást vették fel. Összesen 12 ezer euróhoz, azaz átszámítva körülbelül 4,5 millió forinthoz juthattak hozzá törvénytelenül. A hatóságok egyelőre vizsgálják, hogyan sikerült ez a mutatvány nekik.

A jogtalanul szerzett pénzt egy Iszlám Állammal szoros kapcsolatban álló terrorista számlájára utalták át a tunéziai migránsok. A meg nem nevezett radikális iszlamista elviekben az Interpol, illetve a belga terrorelhárítás megfigyelési listáján is szerepel.

A pénzügyőrség hivatalos Twitter-oldalára később feltöltötték a rajtaütésről készült videót. A felvételen jól látszik, hogy az állami segélyekből nem csak a terroristabarátjukat finanszírozták a tunéziai bevándorlók, hanem az olaszországi életüket is. A lakásukban több ezer euró készpénzt találtak.

Az egyik elkövetőnek egyébként már volt dolga az olasz hatóságokkal. Őt 2011-ben birtokháborítás vádjával tartóztatták le, miután betört, majd több hónapra önkényesen beköltözött egy üresen álló állami ingatlanba.

A migránsokra vélhetően kitoloncolás vár az ügy végén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Tárgyal a kínai elnök a háborúpárti Macronnal + videó

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Több mint másfél millióan mentek el Madonna ingyenes riói koncertjére

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta