Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.04.

Több mint 50 radikális iszlamista vesztette életét egy francia légicsapásban

A francia légierő két vadászbombázója egy terrorista-karaván ellen hajtott végre támadást Afrika szívében a Barkhane hadművelet keretein belül.

Florence Parly francia védelmi miniszter egy kedd este tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy egy Mali délkeleti részén végrehajtott légicsapás következtében több, mint 50 radikális iszlamista vesztette életét – írja a Russia Today angol nyelvű orosz hírportál.

A tárcavezető politikus elmondása szerint a légicsapást a Burkina Faso-i határ közelében október 31-én hajtották végre a Franciaország vezette koalíciós csapatok. A célpont egy 30 motorból és lakókocsiból álló terrorista-karaván volt, amit egy felderítő drón segítségével vettek észre a sivatag közepén. A dzsihadisták valahogy kiszúrták az alacsonyan repülő kémrepülőt és menekülőre fogták. A szövetséges erők vezérkara ekkor döntött a rakétacsapás mellett, melyet két Mirage 2000 típusú vadászbombázó repülő hajtott végre.

A terroristák többsége azonnal életét vesztette a légicsapásban. A helyszínre vezényelt szárazföldi csapatok négy embert találtak életben, mindannyiukat őrizetbe vették. Frederic Barbry ezredes az újságíróknak elmondta, hogy robbanóanyagot, gépfegyvereket és öngyilkos mellényeket találtak a terroristák járműveiben, ami arra enged következtetni, hogy támadást terveztek egy közeli település ellen.

Malit egyébként jelenleg a világ egyik legveszélyesebb országaként tartják számon. A közép-afrikai ország északi és középső részén iszlamista és más lázadó csoportok államcsínyt hajtottak végre 2012-ben, amire válaszul Franciaország csapatokat küldött a nyugat-afrikai államba, hogy megakadályozza a megerősödött dzsihadista csoportosulások térnyerését.

Párizs 2014 óta mintegy 5100 katonát küldött a Száhel-övezet öt országába az úgynevezett Barkhane hadművelet keretében, hogy megtisztítsa a térséget az itt tevékenykedő dzsihadistáktól. Ez Franciaország legnagyobb tengerentúli katonai missziója. A francia erők legutóbb, június 3-án végeztek Abdelmalek Drukdellel, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai vezetőjével a Mali észak részén található Tessalit városának közelében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését