Létrehozva: 2020.10.16.

Sokkoló: Az óceánba eresztik Fukusima radioaktívan szennyezett vizét

A japán kormány eldöntötte, hogy az óceánba eresztik a 2011-ben katasztrófát szenvedett fukusimai atomerőmű radioaktív elemeket tartalmazó, már kezelt hűtővizét – jelentette japán médiaközlésekre hivatkozva pénteken a Reuters hírügynökség.

Kato Kacunobu, a kormány főtitkára pénteki sajtóértekezletén azt mondta, hogy döntést egyelőre nem hozott a kabinet. „Ugyanakkor nem lehet a végtelenségig halogatni ennek a problémának a megoldását„ – tette hozzá.

Fotó: MTI / EPA / Majama Kimimasza

A japán halászok azonnal tiltakoztak a tervek ellen. Kiszi Hiroszi, a halászokat tömörítő országos érdekvédelmi szervezet vezetője több szaktárcának küldött levelében szólította fel a kormányt, hogy álljon el a terveitől.

Az erőművet működtető Tokyo Electric Power cég több mint egymillió tonna sugárszennyezett hűtővizet gyűjtött tartályokba a Fukusima I. atomerőmű területén azóta, hogy a 2011. március 11-i nagy erejű földrengést követő szökőár súlyosan megrongálta az erőmű három reaktorát. Egy japán szakértői bizottság idén januárban tett javaslatot a kormánynak, hogy eresszék a Csendes-óceánba a radioaktívan szennyezett vizet, és így szabaduljanak meg tőle. Az ipari minisztériumhoz tartozó bizottság azt a lehetőséget is vizsgálta, hogy a vizet hagyják elpárologni, de ezt a megoldást végül elvetették. Minisztériumi szakértők becslése szerint azon a helyen, ahol a tengerbe eresztik majd a nagyrészt sugármentesített vizet, a tenger sugárszennyezettségének éves dózisa 0,62 mikrosievert lesz, a levegőjé pedig 1,3 mikrosievert. Az emberi szervezet átlagosan 2100 mikrosievert természetes sugárzásnak van kitéve egész évben.

A megsérült reaktorokat folyamatosan hűtik vízzel. A repedéseken kifolyt vizet részben sugármentesítik, majd újra hűtésre használják. Az évek alatt felhalmozódott rengeteg hűtővizet kezelték, és a Tokyo Electric tájékoztatása szerint a vízben lévő 62 radioaktív elem – kivéve a trícium – szintje lecsökkenthető olyan szintre, amely már nem ártalmas az emberekre.

Az erőmű területén már nincs sok hely további víztartályok számára, és a katasztrófa helyszínének megtisztítása évtizedekig is eltarthat. A használatban lévő tartályok számítások szerint jövő nyáron teljesen megtelnek. A megolvadt fűtőelemek eltávolítása a tervek szerint 2021-ben kezdődhet meg, és tíz éven át tart majd. Az erőmű hat reaktorának pihentető tartályaiban 4741 fűtőelem van, és 1,2 millió tonna szennyezett hűtővíz gyűlt fel az e célra telepített tartályokban – írja az MTI.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt