Létrehozva: 2020.10.12.

Gépegyverből nyitott tüzet egy férfi a Szent Márk téren

Gépfegyverrel lövöldözött a horvát kormány épülete előtt egy férfi, egy rendőr megsebesült.

Gépegyverből nyitott tüzet egy férfi hétfőn reggel a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, az őrt álló egyik rendőr a lövésektől megsebesült – jelentette a horvát közszolgálati televíziós (HRT).

Az elkövető elmenekült a helyszínről – ahol a parlament, az alkotmánybíróság épülete is található -, ám a rendőrség később azt közölte, hogy a férfi öngyilkosságot követett el.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A sebesült 31 éves rendőrt több lőtt sebbel szállították kórházba, de orvosai szerint állapota stabil. A rendőrön golyóálló mellény volt.

A miniszterelnök nem tartózkodott a kormány épületében, szemtanúk szerint a parlament épületét azonban pánikszerűen hagyták el képviselők.

Sandra Bencic, a Mozemo! (Képesek Vagyunk Rá!) nevű újbalos-zöld szövetség parlamenti képviselője az N1 kereskedelmi hírcsatornának riadtan úgy nyilatkozott: lehet, hogy a város bármely részén – nem csak ott, ahol a kormány és a parlament épülete van – bárki gépfegyverrel felszerelkezve sétálhat fényes nappal, reggel, amikor a legnagyobb a forgalom.

Sajtóhírek szerint az ismeretlen elkövető gyalog érkezett a térre, ahol elkezdett lövöldözni, majd futva elmenekült a helyszínről. A rendőrök egy kilométerrel odébb találták őt meg, közlésük szerint önkezével vetett végett életének.

 

origo.hu

Váratlan fordulattal ért véget Kozák Danuta és Csipes Ferenc zaklatási ügye

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

borsonline.hu

Derült égből: 4 csillagjegy, aki épp akkor talál rá a lelki társára, amikor arra a legkevésbé számít

hirtv.hu

Megnyílt a Primark első magyarországi üzlete + videó

life.hu

Mila Kunis és Ashton Kutcher gyerekei: fotón a 10 éves Wyatt és a 8 éves Dimitri

hirtv.hu

Miklósa Erika kritikájára gőgös választ adott Rost Andrea + videó

ripost.hu

Zimány Linda besokkalt, ügyvédekkel támad

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 27-június 2.: a fogyó Hold segít a fogyásban, tisztulásban, elengedésben

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

Megrázó halálesetről érkezett bejelentés: egy hotelszobában találtak rá az elhunyt csecsemőre

KÜLFÖLD

Furcsa tünetek az esküvő előtt, pár hónappal később már nem élt a fiatal anyuka

KÜLFÖLD

„Először vettem ilyet az Aldiban, csak 1500 forintba került, de megfogtam vele az Isten lábát”

KÜLFÖLD

Megrázó hír érkezett: holtan találtak rá az eltűnt, kétéves kislányra