Létrehozva: 2020.09.23.

Meztelen felnőtteket mutogatnak gyerekeknek egy dán TV-s műsorban, a felháborodás hatalmas

Sokak szerint a műsor egy szélsőségesen liberális agyrém, ami beteges módszerekkel, és a nyilvánosság teljesen fölösleges bevonása mellett mutatja be gyerekeknek az alapvető biológia működését.

Szerző Gaál József

Az Ultra Strip Down (Ultra levetkőzés) című dán televíziós műsorban meztelen felnőtteket mutogatnak 10-12 éves forma kisgyerekeknek, hogy ezzel tanítsák meg őket mások elfogadására, illetve pozitívan gondolkodni a saját testképükről.

A nagy port kavart adásban többek között szerepelt erősen elhízott, fogyatékkel élő, mozgássérült és transznemű vendég is. Az utóbbi például arról tartott kiselőadást a kicsiknek, hogy ő nem lány vagy fiú, hanem kicsit mind a kettő – írja a brit The Sun című bulvárlap internetes kiadása.

A műsor hivatalos leírása szerint adásonként 5 anyaszült meztelen felnőttet vonultatnak fel a kicsik előtt, akik kérdéseket tehetnek fel a testük bármelyik részével, így a nemi szervükkel kapcsolatban is. A vendégek feladata – a meztelenkedést leszámítva – pedig annyi, hogy maradéktalanul megválaszolják a felmerülő kérdéseket.

Az Ultra Strip Down műsorvezetője, Jannik Schow szerint a műsor célja, hogy megtanítsák a fiatalabb korcsoportnak, hogy az emberi testet természetesnek kell venni és mindenhogyan el kell fogadni. A program egyik vezető szerkesztője, Morten Skov Hansen pedig úgy fogalmazott: „a műsorunk bemutatja az emberi test bámulatos változatosságát. A célunk, hogy segítsük a gyermekeket mind saját, mind mások testének a megismerésében. Minél sokrétűbb képet kell nyújtaniuk a természetes emberi testről, mert amit a közösségi médiában látnak, az nem a valóság.”

Sokak szerint viszont a műsor egy szélsőségesen liberális felvilágosító előadás, ami beteges módszerekkel, és a nyilvánosság teljesen fölösleges bevonása mellett mutatja be gyerekeknek az alapvető biológia működését. A konzervatív Dán Néppárt egyik parlamenti képviselője, Peter Skaarup szerint például a műsor egy rendkívül primitív módszert választott arra, hogy a gyerekeket az emberi szexualitásról tanítsa.

Akinek van gyomra hozzá, az erre a linkre kattintva megnézheti a vetkőzős műsor egyik részét a Youtube-on. Külön érdekesség, hogy a videó eddig mindösszesen 8 like-ot kapott, emellett viszont 45 felhasználó értékelte negatívan.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt