Létrehozva: 2020.08.16.

Újabb gyomorforgató dolog derült ki a Maddie McCann-ügy gyanúsítottjáról

A barátnője 5 éves kislányát abuzálta.

A Christian B. néven ismert gyanúsított egy nyilvános parkban támadta meg a barátnője kislányát és fényképeket készített róla. A fotókat a rendőrség találta meg, amikor egy másik nő bántalmazása miatt átkutatta a férfi lakását. A laptopon és a fényképezőgépen is rengeteg felvételt találtak a kislányról.

Az ügy most került a felszínre. A gyermeket még 2013-ban bántalmazták, amikor B. Braunschweigben élt, Németország északi részén. Egy kioszkot üzemeltetett, ahol édességet és italokat árusított. A felvételek alapján megtaláltak a kislányt is, aki az édesanyjával Németország másik felébe költözött.

 

Abban az időszakban a zsaruk már Madeleine McCann után nyomoztak, aki 2007. májusában Praia da Luz-ban töltött vakációja során eltűnt.

Fotó: AFP

A 43 éves férfiről, B.-ről azt lehet tudni, hogy most ugyan egy német börtönben raboskodik, de 1995 és 2007 között, megszakításokkal a portugál üdülőhelyen élt. A nyomozók egy telefonhívás alapján jutottak a nyomára.

Ebben a furgonban lakott a gyanúsított
Fotó: AFP

A Scotland Yard beszámolója szerint a német férfi sokáig, akár hetekig is VW kisbuszban lakhatott a kislány eltűnésének a napján. Brückner most Németországban ül a börtönben, mert megkínzott és megerőszakolt egy 72 éves, amerikai asszonyt. A Bors azt írja, a brit kislány eltűnéséről régóta tudósító Sandra Felgueiras, a Portugal Sexta 9 TV riportere szerint Brücknernek van egy segítője, akivel együtt rabolták el a kislányt.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját