Létrehozva: 2020.06.18.

Öngyilkosságot követett el egy applikációban felhalmozott adósság miatt egy főiskolás

A karantén alatt kezdett tőzsdézni az amerikai főiskolás.

Öngyilkosságot követett el egy 20 éves amerikai egyetemista, miután hatalmas adósságot halmozott fel egy részvénykereső applikációval. A szörnyű tragédia után, azonban kiderült, hogy az egész egy hatalmas félreértés miatt történhet.

Az Illinois-ban élő Alexander E. Kearns 16 ezer dollárt fektetett be a Robinhood applikáción keresztül. Családja bevallása szerint a fiatal kedvtelésből kezdett befektetésekbe, hogy izgalmasabbá tegye a mindennapjait a karantén idején.

Ám egyik alkalommal a telefonján egy 730 165 dolláros negatív érték jelent meg, a tetemes mértékű adósság láttán pedig végzetes döntésre szánta el magát. Szüleinek egy búcsúlevelet hagyott, majd pénteken a szomszédos városban egy áruszállító tehervonat alá vetette magát – írja a Daily Mail.

A fiatal levelében arról számolt be, hogy igazából azt sem tudta, mit csinál a Robinhood alkalmazáson keresztül. De arról is beszámolt, egyáltalán nem érti, hogy egy kereset nélküli 20 éves fiatal, hogyan tehetett szert majdnem egymillió dollárnyi tőketartozásra.

A cég megdöbbenve értesült a történtekről és részvétüket nyilvánították a család számára.

Noha Kearns kereskedelmi részleteit nem tették közzé, okkal feltételezhető, hogy a negatív számlaegyenleg csupán átmeneti volt és valójában egyáltalán nem volt ekkora tartozása. Valószínűleg csak addig jelent meg az adósság a fiatal számláján még a két kereskedelmi fél elszámolt egymás között.

A Robinhood a koronavírus-krízis alatt 3 millió új felhasználót szerzett, többnyire olyan fiatalokat, akik soha nem foglalkoztak korábban a tőzsdével.

Ha segítség kell

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

travelo.hu

Üres szökőkutak, tavak fogadják a turistákat Barcelona és környékén

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi