Létrehozva: 2020.05.26.

Vízbe fojtotta autista kisgyerekét egy nő – videó

Le akarta tagadni szörnyű tettét, de a biztonsági kamera felvétele lebuktatta.

Nem először foglalkozik a sajtó Patricia Ripley (45) fiának rejtélyes halálával. Mint arról korábban a Ripost is beszámolt, a nő azt nyilatkozta: gyermekét kocsijukból rángatta ki két sötét ruhába öltözött férfi.

Az aggódó édesanya bejelentése után a rendőrség azonnal hajtóvadászatot indított, a gyerekre azonban már késve találtak rá. A holtteste egy golfklub tavából került elő. Akkor még nem tudták, hogyan halt meg...

A nyomozás során nemrég kiderült, hogy teljesen máshogy vesztette életét a 9 éves autista Alejandro Ripley, mint ahogyan azt anyja beállította. Az utcai biztonsági kamera felvétele ugyanis rögzítette, hogy a nő végzett saját gyermekével – írja a Daily Mail.

Patricia hátulról belelökte Alejandrot a miami csatornába. A szörnyű tettének beigazolódása után az is kiderült, hogy nem is először próbálta vízbe fojtani saját fiát. Ám az első esetben sikerült idegeneknek kimenteniük a fiút a vízből.

A rendőrségi szakértő szerint a kisfiú korábban autizmusa és beszédképtelensége miatt nem tudta jelezni másoknak, mit tett vele az anyja.

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

life.hu

Trendi és elegáns - Ezeket a hercegnőket kövesd a legújabb divattippekért

life.hu

Csillagjegyek, akik mindenkinél jobban értenek a pénzhez

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”