Létrehozva: 2020.05.15.

Jöhet a többi jelentkező? Svédország kifizeti Szomália teljes IMF-hiteltartozását!

A svéd parlament az adófizetők pénzéből menti ki a kelet-afrikai országot az adósságcsapdából.

A svéd parlament nagy többséggel megszavazta szerdán, hogy a központi költségvetés terhére kifizetik Szomália teljes IMF-hiteltartozását, azaz körülbelül 21 millió svéd koronát (700 millió forint) – írja a Samhallsnytt című svéd hírportál.

A bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) frakcióját leszámítva, minden parlamenti párt megszavazta a törvénytervezetet. A voksolást megelőző vitán hosszú beszédet mondott Dennis Dioukarev (SD) göteborgi képviselő, aki szerin „végtelenül bizarr, hogy a svéd adófizetők pénzén segítenek egy afrikai országnak csak azért, mert pénzügyileg szorult helyzetbe került.” A politikus hangsúlyozta, hogy a tervezetet az teszi különösen abszurddá, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés kellős közepén szavaznak róla.

Szomália 21 millió koronás hiteltartozását a svéd nemzeti bank szerepét is ellátó Sveriges Riksbank fizeti majd ki. A bank hivatalos honlapján hozzáférhető dokumentumban azzal indokolják a döntést, hogy az kelet-afrikai ország már hosszú ideje nem tud hozzájutni nemzetközi hitelekhez, mert a korábbi adósságait sem volt képes visszafizetni. Most viszont, hogy végre kiszabadul az adósságcsapdából, megnyílnak majd a pénzcsapok, ami gazdasági fellendülést hozhat az országban.

Egyes szakértők szerint bármelyik afrikai ország hiteltartozását kifizethették volna a svédek ilyen alapon. A választásuk viszont azért esett épp Szomáliára, mert a legnagyobb bevándorló közösség (körülbelül 60 ezer fő) szomáliai Svédországban.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt