Létrehozva: 2020.04.20.

Döbbenetes: kétszer annyian haltak meg Vuhanban, mint azt eddig beismerték

Újraszámolták a járványhoz köthető halálozásokat Vuhanban, így kiderült, hogy mennyivel többen haltak meg a vírusban.

Meglepő adatok láttak napvilágot miután a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság újraszámolta az új koronavírus-járvány epicentrumában a vírus miatt elhunytak számát. Eddig 1290 olyan halálesetet találtak Vuhanban, amit korábban nem jelentettek, vagy úgy gondolták, nem a koronavírus miatt következet be.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Ezek alapján mindegy 50 százalékkal megemelkedett az elhunytak száma, ami immár a hivatalos adatok szerint: 2579 helyett 3869 elhunytra módosult.Ez pedig megdobta az országos statisztikát is, így valójában Kínában 3342 helyett 4632-en haltak meg az új típusú koronavírus-járvány miatt.

A bizottság szerint azért jelenthettek be kevesebb halálesetet, mert adatgyűjtési problémák adódtak a leterhelt egészségügyi rendszerükben, illetve nem tudták pontosan számon tartani az otthonukban elhunytakat sem – írja a DW.com oldala.

A közlések szerint a legtöbb mulasztás még a járvány kitöréséhez köthető.

origo.hu

Öt év után találtak meg egy elveszett szamarat - videó

ripost.hu

"Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

borsonline.hu

Rossz hírt közölt a Buckingham-palota: Katalin hercegné nem győzte le a rákot

magyarnemzet.hu

Őrjöngenek a dühtől a németek a magyarok elleni bíróküldés miatt

mindmegette.hu

Ezzel etetik a szurkolókat a németországi stadionbüfékben

mandiner.hu

Németország a magyar álláspont mellett döntött – a kancellárnak máris magyarázkodnia kell

ripost.hu

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 17.: A Rák szerencsés, a Mérleg megvilágosodik hétfőn

ripost.hu

Fotó buktatta le: Újra felszedte exét a TV2 műsorvezetője

ripost.hu

Az ég is egymásnak teremtette őket: ez a négy csillagjegy tökéletesen passzol egymáshoz

ripost.hu

Hatalmas karambol az M0-son, forgalomkorlátozás vár az autósokra

ripost.hu

Dühöngenek a Tesco dolgozói: ez a vásárlói szokás mindenkit az őrületbe kerget

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Nógrádi György: a katasztrófa szélére sodródott a világ

KÜLFÖLD

Forró események következnek az ukrán fronton, bedurvul a háború

KÜLFÖLD

Karnyújtásnyira került a béke, Amerikán múlik most minden

KÜLFÖLD

Putyin békeajánlatot tett Ukrajnának, ezek a feltételei

KÜLFÖLD

"Gyerek volt" – Felfoghatatlan tragédia, unokáját gyászolja a nagymama

KÜLFÖLD

Pánik a magyarok kedvenc üdülőhelyén: sorra kerülnek elő az eltűntek holttestei

KÜLFÖLD

Borzalmas hólyagokat okoz, ezt a növényt soha ne érintsd meg!

KÜLFÖLD

Kifütyülték Rod Stewartot, miután Zelenszkij fotója előtt tisztelgett