Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.07.

Prófétaként tisztelték a lelkészt: kiderült, gyerekeket erőszakolt

A lelkészt saját felesége segítette. Mindketten börtönbe kerültek.

Szörnyű bűncselekményre derült fény Birminghamben: a prófétaként tisztelt evangélikus lelkész több gyereket és felnőttet is megerőszakolt. Többen az áldozatai közül teherbe is estek.

A lelkész és a felesége rávette a híveket, hogy vegyenek részt egy „spirituális fürdőzésen” a lelkésszel, amely során majd megtisztulnak a bűneiktől és a gonosztól.

A 60 éves Michael Oluronbi ezen alkalmak során megerőszakolta a híveket – legalább 88 esetben tudták bizonyítani az erőszakot.

A teherbe esett áldozatokat a lelkész és a felesége vitte el egy abortuszklinikára.

Végül az egyik áldozata elment a rendőrségre és feljelentette a férfit. A bíróság őt 34 év börtönre ítélte, feleségét pedig 11 évre.

A lelkész a bíróságon azzal próbált védekezni, hogy megszállta az ördög és igazából nem is ő követte el a rémtetteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak