Létrehozva: 2020.02.07.

Egy luxusszálló garázsában erőszakolták meg a leszbikus grófnőt

Mindenki számára rémálom lenne az, amit egy 34 éves osztrák grófnő élt át tavaly Münchenben. A nőt egy szálloda mélygarázsába ráncigálta egy jordániai migráns, majd megerőszakolta. A bírósági tárgyaláson elképesztő magyarázattal állt elő a bevándorló.

Maria W. csak látogatóba érkezett Münchenbe tavaly márciusban, hogy a barátai születésnapját megünnepeljék. A mulatságnak azonban szörnyű vége lett. A 34 éves grófnőt egy müncheni belvárosi szállodában támadta meg kora reggel egy jordániai migráns. Az elkövető hátulról közelített meg áldozatát, majd előbb az egyik sarokba, onnan pedig a mélygarázsba rángatta a fiatal nőt. Végül egy kőlépcsőre lökte, elvette a telefonját, majd fogdosni kezdte. A nő segítségért kezdett kiabálni, de jobbnak látta, ha elhallgat, a bevándorló ugyanis ököllel kezdte ütni.

Ennek a müncheni hotelnek a garázsában történt az erőszak.

Nem úgy tűnt, mint aki először erőszakoskodik másokkal. Pontosan tudta, hogy mit csinál, nagyon brutálisan viselkedett

– emlékezett vissza az áldozat. Mohamed J. és Maria W. majdnem egy évvel a borzalmak után találkoztak újra. Ezúttal azonban a bírósági szembesítésen álltak egymással szemben. A férfi bár részleges beismerő vallomást tett, azzal védekezik, hogy nem volt teljesen beszámítható állapotban a bűncselekmény elkövetésekor. A migráns ugyanis azt vallotta, hogy drog hatása alatt volt, ami miatt alig emlékszik valamire.

Egy nő rémlik, aki egyre csak közelített felém. Egészen az arcomhoz hajolt. Azt gondoltam, hogy egy kis szexuális kielégülésre vágyik

– elevenítette fel homályos emlékképeit a vádlott. Az áldozat azonban egyértelműen tagadja, hogy ez így történt volna. Eskü alatt vallotta ugyanis, hogy leszbikus. A tárgyalás február végén folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Azt hittem, csak megfáztam, erre az orvos sírni kezdett, mikor meglátta a leleteimet"

KÜLFÖLD

Újabb háborús fenyegetés: atomfegyverekkel tart hadgyakorlatot Oroszország

KÜLFÖLD

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

KÜLFÖLD

"Levert a víz, amikor kiszámoltam, mennyibe kerülnek a gyerekeim"